A magyar tenisz fényes jövőképe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.01. 22:49
null
Szép jövő előtt áll a magyar tenisz (Fotó: Magyar Teniszszövetség)
Könnyen előfordulhat, hogy néhány éven belül új Taróczy Balázsok vagy Temesvári Andreák jelennek meg hazánk teniszpályáin. A sportágban beindult fejlesztéseknek köszönhetően új, szebb, fényesebb jövő vár azokra, akik ebben a sportban képzelik el életüket. (x)

– Utánpótlásszinten sikeresek a magyar teniszezők, Taróczy Balázs és Temesvári Andrea óta viszont egyedül Szávay Áginak sikerült a top 20-ba bekerülnie. Reménykedhetünk újabb felnőtt sikerekben?

– Ez nagyon összetett kérdés – felelte Richter Attila, a Magyar Teniszszövetség főtitkára. – Általában a pénzzel magyarázzák a felnőttek közötti sikertelenséget, és noha az anyagi háttér rendkívül fontos eleme a hosszú távú sikernek, nem lehet egyedül arra fogni. Az adott játékos adottságai, mentális, fizikai és technikai képességei, korosztályának színvonala, környezete, edzői háttere, a megfelelő edzőpartner kiválasztása, az elkötelezettség és nyilván a szerencse is közrejátszik abban, hogy valaki sikeres lehet-e a felnőttek között. Az sem elhanyagolható, hogy harminc vagy háromszáz tehetségből nő-e ki valaki világszintű játékossá, így a bázis mérete is rendkívül fontos. Tudomásul kell venni, már a nőknél is 24 év az átlagéletkor a top100-ban, tehát sokkal hosszabb az az út, amely a sikerhez vezet, ami persze minden szempontból sokkal megterhelőbb is. Ne felejtsük el azt sem, hogy közel ötször annyian próbálkoznak a profi tenisszel, mint 25 éve, viszont továbbra is csupán 100-150 játékos él meg nemenként a sportból, arra pedig a tenisz mellett nincs lehetőség, hogy bárki is munkát vállaljon, hiszen a játékosok évi 40-42 hetet töltenek versenyzéssel, a fennmaradó 10-12 hét a regeneráció és az alapozás időszaka. Ez valóban összetett kérdés, és nincs rá egyértelmű válasz. Ám úgy vélem, a következő hat-nyolc évben jó eséllyel lehet ismét topjátékosunk.

– Úgy tűnik, az anyagi háttérre, a szakmai környezetre és a bázis méretére lehet közvetlen hatással a szövetség.

– A Magyar Teniszszövetség a teljes magyar tenisztársadalmat összefogó szervezet és mint ilyen, kötelessége, hogy olyan programokat indítson és működtessen, melyek komplexen hatnak minden szegmensre. A bázis méretét a klubok ösztönzésén, az edzők képzésén, a játékosok és családjaik számára kijelölt életpályán keresztül érhetjük el, ez azonban sokkal több annál, minthogy „növeljük a játékosok számát”. Az iskolatenisz és a Play&Stay rendszer abszolút alkalmasak a tömegbázis növelésére, ezek a programjaink rendkívül sikeresek is, de ettől még nem lesz egy biztos bázis fenntartható.

– Mennyire sikeres az iskolatenisz-program? A klubokra van hatása? Illetve arra van programjuk, hogy a jelenlegi hobbijátékosokat bevonják a tenisz vérkeringésébe?

Az iskolatenisz-programban korábban is 1000-1500 gyerek vett részt, de a kiemelt sportágfejlesztési programban elindított pilot-projekt nyomán 2014 végére ez a szám reményeink szerint 3000-3500 lesz. A program a klubokat is támogatja, hiszen a szövetség támogatásával a gyerekek nagyon alacsony havi költség mellett tudnak részt venni a klubok edzésein, a szakmai programok adottak, így sokkal kisebb a lemorzsolódás. Nem lesz mindenkiből élversenyző, de legalább olyan fontos, hogy helyi szinten minél többen maradjanak meg a sportág mellett, hiszen a teniszt három és 99 éves kor között lehet folyamatosan űzni – a játék az egészség megőrzésben, de a társasági kapcsolatokban is jelentős szerepet játszik. A hobbijátékosokat illetően nem kell feltalálni a spanyolviaszt. Külföldön minden teniszező, aki valamelyik klubban tag vagy bérlő, éves tagdíjat fizet, amely tartalmazza az éves szövetségi tagdíjat is. Ezekből a bevételekből tudják a klubokat, a régiókat viszonttámogatni, ebből tart- ható fent az alapvető programok sikeressége. Az is fontos, hogy így minden teniszbarát hozzájárul a nagy sikerekhez, a szép eredményekhez. Ennek kapcsán a sportági szövetség is kidolgozta a tagsági kártyarendszert, melyet a következő hetekben fogunk bevezetni a klubokon keresztül. A testület aztán az ebből befolyó összegből jelentős részt visszaforgat a klubok fejlesztésére, a helyi szintű kezdeményezések támogatására, segítve, élénkítve a helyi működést, enyhítve a válság okozta nagyon komoly nehézségeket. A fennmaradó bevételekből a rendszer működtetésén kívül az utánpótlást fogjuk támogatni, azt is elsősorban helyi szinten, az év végére megalakuló megyei igazgatóságokon keresztül.

– Hány kártyát terveznek kibocsátani, mivel számolnak?

– Nagyon nehéz kérdés. A legnehezebb az lesz, hogy megértessük, ez a rendszer valóban a teljes honi tenisztársadalomra lehet jelentős pozitív hatással. Az éves díj nem lesz több egy-két órányi pályabérletnél, így nem mondható jelentősnek, ugyanakkor teljes régiók teniszéletét lehet ezzel feléleszteni, arról nem is beszélve, hogy komoly szponzori megállapodások alapját is képezheti a rendszer. Hiába tudjuk, hogy közel százezer ember játszik ma rendszeresen Magyarországon, ez nem megfogható tömeg, csaknem hétezer emberhez van közvetlen kapcsolatunk. A terv szerint idén 8 ezer kártyát szeretnénk kibocsátani, míg 2015 végére húszezer kiadott kártyában bízunk.

– Említette a megyei igazgatóságokat. Ez pontosan mit takar, és miért van rá szükség?

A Magyar Teniszszövetség főtitkára, Richter Attila (jobbra)
szerint a következő hat-nyolc évben ismét lehet topjátékosunk
(Fotó: Magyar Teniszszövetség)
A Magyar Teniszszövetség főtitkára, Richter Attila (jobbra) szerint a következő hat-nyolc évben ismét lehet topjátékosunk (Fotó: Magyar Teniszszövetség)

– Jelenleg a szövetségünknek megyei szervezeti egységei vannak. Sajnos az elmúlt évtizedekben – elsősorban a támogatási lehetőségek hiányában – ezek az egységek teljesen önmagukra voltak utalva, így nagyon sokan közülük nem is tudtak működni. Tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg néhány kivétellel a legtöbb megyei szervezet nem működik, vagy, ha mégis, akkor nem összhangban a szövetség szabályzataival, céljaival. Folyamatban van a megyei szövetségek megszüntetése és a megyei igazgatóságok létrehozása. Ez utóbbiak a szövetség által létrehozott egységek lennének, melyek támogatást a benyújtott komplex programok mentén kaphatnak, természetesen annak függvényében, hogy milyen bevételeket tudnak elérni helyi szinten. Itt visszautalnék a kártyarendszerre is, hiszen minél több megyei klubból származó kártyakibocsátás történik, annál nagyobb támogatásban részesül a megyei igazgatóság. Nagyon fontos, hogy csak meghatározott programok mentén működhetnek az igazgatóságok, melyeknek a szövetség központi irányaival, céljaival és szabályzataival összhangban kell lenniük. Ez nem egyszerű, mivel jelenleg sok konfliktust kell kezelni, a játékengedélyek kiadásától, rendszerétől kezdve, eltérő díjain át a szabályzatok összeférhetetlenségéig. Bízunk benne, hogy minden résztvevő megérti majd, csak együtt tudunk sikeresek lenni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik