Téli olimpia: Mindenki tanuljon meg korcsolyázni – Kósa Lajos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.27. 11:27
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke szerint egy hatalmas csapat hosszú éveken át tartó kitartó munkája kellett ahhoz, hogy Magyarország a férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó révén Pjongcsangban megszerezze története első téli olimpiai aranyérmét.

„Megmutattuk, hogy ha a 2-es portástól a miniszterelnökig összefogunk valamiért, akkor meg tudjuk csinálni” – mondta Kósa Lajos az M1 aktuális csatornán kedden. Hozzátette, ezért a sikerért gyakorlatilag 2012 óta dolgoztak, s külön kiemelte „a világklasszis edzői stábot”, köztük a kínai Csang Csinget, valamint „a világ legjobb jégmágusát”, a csapat korcsolyaélezőjét, a dél-koreai Dzse Szu Csunt.

Kósa Lajos megjegyezte, nem csupán a sporteredményekben fejlődtek, elég csak arra gondolni, hogy Kövér Balázs olimpiai döntőben volt vezetőbíró a short trackeseknél, míg Pádár Beáta a nemzetközi bírói testületben foglal helyet.

Leszögezte: a férfiváltó sikere mellett nem szabad megfeledkezni a nőkről sem, akik a B-döntőben világcsúcson belüli idővel lettek másodikak a hollandok mögött, s összesítésben végül a negyedik helyen végeztek.

Hozzátette: ebben a fiatal csapatban még benne van egy-két olimpia, s úgy fogalmazott, most megnyertük az első aranyat, de nem az utolsót.

Arról, hogy a jövő generációjának mit jelenthet ez a siker, elmondta: ez az aranyérem nem a végcél volt, hanem egy út állomása.

„Szeretném, ha mindenki megtanulna korcsolyázni, mert olyan képességeket fejleszt a gyerekeknél, amelyek nagyon szükségesek: koordináció és egyensúly” – jelentette ki Kósa Lajos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik