Téli olimpia: huszonkét észak-koreai indul Pjongcsangban

Vágólapra másolva!
2018.01.20. 14:11
Három sportág öt versenyszámában összesen 22 észak-koreai sportoló vesz részt a február 9-én kezdődő pjongcsangi téli olimpián – jelentette be Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

A sportvezető szombaton Lausanne-ban úgy fogalmazott, „őszinte köszönettel” tartozik a két ország kormányának, amiért meg tudtak állapodni a versenyzők dél-koreai részvételéről.

A megegyezés Thomas Bach, a pjongcsangi szervezők, valamint a két ország olimpiai bizottsága tisztviselőinek találkozója után született meg.

A sportolók mellett 24 észak-koreai edző és hivatalos ember is ott lesz a február 9. és 25. közötti ötkarikás játékokon, amelynek megnyitójára együtt vonul majd be a két Korea csapata.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik