Téli olimpia: a szervezők elégedettek a jegyeladásokkal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 09:52
Bár a kitűzött célt még nem érte el, a pjongcsangi téli olimpia szervezőbizottsága (POCOG) elégedett azzal, hogy eddig a jegyek 84.3 százaléka gazdára talált.

Szung Paik Ju, a POCOG szóvivője hétfőn azt mondta, nem akarja összehasonlítani a jegyeladási statisztikát a korábbi játékokéval, de úgy tudja, az ő számaik „kicsit magasabbak”, mint a többi olimpia esetében – ez azonban nem hivatalos.

Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője is hangsúlyozta, hogy az értékesítések nem teljesen összehasonlíthatóak, mivel a házigazda városok különböző nagyságúak.

A rajt előtt a pjongcsangi szervezők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az 1.17 millió belépő legalább 90 százalékát adják el.

A téli olimpia február 25-ig tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik