Széttört álmok – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.01.14. 00:24

Miklós Edit újabb sérülése kapcsán a kolozsvári sporttörténész, Killyéni András Olimpiai álom a Radnai-havasokban című könyve jut az eszembe. Az 1940-es második bécsi döntés után a Magyarországhoz visszatérő Észak-Erdély hegyei olyan sportolási lehetőségeket kínáltak, hogy még téli olimpia rendezésének lehetősége is felvetődött. Ám ha az elképzelt helyszínt, a Radnai-havasokat nem is tudta a háborút követő második Trianon lerombolni, az országhatár átrajzolásával olimpiarendezési álmainkat igen.

Csupán reménykedhettünk: ha a hegyeinket nem is adják vissza, de egyszer talán lesz olyan alpesi sízőnk, aki beváltja álmainkat. S majd' háromnegyed évszázaddal a bécsi döntést követően honnan máshonnan érkezhetett volna, mint Erdélyből?!

A saját bevallása szerint „inkább székely, mint román vagy magyar” Miklós Edit 2010 novemberében lett magyar állampolgár, de talán mondani sem kellene, hogy a szomszéd vitatta ennek jogosságát. Ám a nemzetközi szövetség alapszabályában az áll, ha valaki nemzetiségének megfelelően vált országot, nem szükséges az eredeti ország szövetségének beleegyezése, a testület saját hatáskörben dönthet a nemzetközi rajtengedély kiadásáról. Végül minden nehézség elhárult – hacsak azt nem tekintjük annak, hogy addigi eredményeit törölték, magyarként a nulláról kellett indulnia.

Az azóta megtett út ismert, Miklós Edit Szocsiban a 2014-es téli olimpián lesiklásban 7. lett. A felfoghatatlan magyar sikert – mert az – követően hittük is meg nem is, amit a 2015-ös St. Moritz-i vk-bronz után is mondott: márpedig ő olimpiai bajnok akar lenni!

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, január 15-én Altenmarkt-Zauchenseében súlyos sérülést szenvedett, a baleset látványa is sokkoló volt. Ám Miklós Edit bámulatra méltó akaraterővel, bár inkább sportemberi alázatnak mondanám, és az „olimpiai bajnok akarok lenni” – igen, a súlyos sérülést követően is – fanatizmusával visszatért a lejtőkre.

A szombati sérüléséről szóló első jelentések alapján azonban az olimpiai részvétel is meghiúsult, nemhogy az álmok. Igaz, bizonyos Lindsey Vonn sérülés miatt nem indult Szocsiban, viszont 33 évesen Pjongcsangra készül.

Miklós Edit a pekingi játékok idején ugyanennyi idős lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik