Síugrás: először lesz három Prevc a vk-mezőnyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.14. 18:52
A szlovén Prevc testvérek közül első alkalommal Peter, Domen és Cene is rajthoz áll a síugró világkupa-sorozatban, amelynek hétvégi állomását a svájci Engelbergben rendezik.

A 24 éves Peter Prevc lett Szlovéniában az év sportolója, mivel a világkupát, a Négysáncversenyt és a sírepülő-világbajnokságot is megnyerte, de az új idényben meglepően gyengén teljesít, öt verseny után csak a tizedik helyen áll a pontversenyben. Öccse, a 17 éves Domen három állomáson is a legjobbnak bizonyult, így vezet az összetettben.A 24 éves Peter Prevc lett Szlovéniában az év sportolója, mivel a világkupát, a Négysáncversenyt és a sírepülő-világbajnokságot is megnyerte, de az új idényben meglepően gyengén teljesít, öt verseny után csak a tizedik helyen áll a pontversenyben. Öccse, a 17 éves Domen három állomáson is a legjobbnak bizonyult, így vezet az összetettben.

Engelbergben a 20 éves Cene Prevc, a Kontinentális-kupa éllovasa is elindul, így a síugrók világkupa történetében először fordul elő, hogy három fivér szerepel a mezőnyben, éppen ezért még a szokásosnál is jelentősebb médiaérdeklődés kíséri a versenyt.

A nemzetközi szövetség (FIS) honlapjának előzetese kiemeli: tavaly Peter győzött Engelbergben, jelenleg Domen van a legjobb formában, de akármilyen hihetetlen, a sportágban Cenét tartják a legtehetségesebbnek a fivérek közül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik