Sílövészet: kénytelen kihagyni a szezont az olimpiai bajnok

Vágólapra másolva!
2015.08.04. 17:30
A háromszoros olimpiai bajnok sílövő, Darja Domracseva korábbi súlyos betegsége miatt kihagyja a következő versenyszezont.

A fehérorosz versenyző – aki hétfőn ünnepelte 29. születésnapját – elmondta: hónapokon át mononukleózissal küzdött, s az előtte álló hónapokat azzal fogja tölteni, hogy visszanyerje
erejét és motivációját.
erejét és motivációját.

Domracseva a tavalyi téli olimpián Szocsiban a női sílövészet történetének első háromszoros ötkarikás győztese lett: a 10 kilométeres üldözéses, majd a 15 kilométeres szám megnyerése után a 12.5 kilométeres tömegrajtos versenyben is diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik