Rp. gyorskori-vb: Jászapáti Petra és a férfiak hibátlanok maradtak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.10. 23:00
Ahogy délután, úgy az esti programban is hibátlan maradt a selejtezőkben Jászapáti Petra, valamint a három férfi egyéni induló, azaz Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Knoch Viktor a Rotterdamban zajló rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságon, Keszler Andrea viszont valamennyi távon kiesett.

Ezúttal a nőkre várt két erőpróba, ugyanis 500 és 1000 méteren kellett megküzdeniük a negyeddöntőbe jutásért, míg a férfiaknak csak utóbbi távon.

A nők 500 méteres versenyében Keszler Andrea ismét erős riválisokat kapott. Az ötfős futamában sokáig negyedik helyen haladt, aztán japán ellenfelét megelőzte, de a szám olimpiai ezüstérmesét, az olasz Arianna Fontanát és a tavalyi junior vb-n négy érmet nyerő kínai Cang Ji-cöt már nem tudta utolérni.

Jászapáti Petra viszont ismét 18 éves korát meghazudtoló érettséggel versenyzett: korán élre állt és sokáig vezetett, „szélesen” korcsolyázva kiválóan őrizte pozícióját. A hajrában ugyan az orosz Szofija Proszvirnova elé került, viszont japán és ausztrál vetélytársát maga mögött tartotta, így sikerült a legjobb 21 közé kerülnie.

A középső távon a férfiakra ismét kétfordulós kvalifikáció várt, az első nem okozott gondot egyiküknek sem: a Liu-fivérek futamgyőztesként léptek tovább, míg a nemzetközi szövetség sportolói bizottságába frissen beválasztott Knoch Viktor másodikként. Az egyetlen izgalmat az jelentette, amikor utóbbi összeakadt kazah riválisával, de mindketten megúszták az esetet bukás nélkül.

A második körben a szám világkupagyőztese, Liu Shaoang és bátyja, az 500-on címvédő Liu Shaolin ismét magabiztosan nyerte futamát, Knoch pedig az 500 méterhez hasonlóan újfent harmadikként került negyeddöntőbe, ugyanis a hét futamból csak a leglassabb harmadik esett ki.

„Jól éreztem magam, minden nagyon király volt, de rendkívül elfáradtam” – összegzett tömören Liu Shaolin, aki pénteken mind a hat futamában első lett.

A nők 1000 méteres versenyében Jászapátinak némi szerencséje is volt, mert egy kizárás révén jutott a 21 fős negyeddöntőbe. A szegedi sportoló harmadik helyen haladt, egy rövid időre a német Anna Seidel megelőzte, akit feltartott a szám olimpiai ezüstérmese, Fan Ko-hszin. Jászapáti a hajrában ugyanúgy visszaelőzte Seidelt, mint délután 1500-on, a kínai riválisát pedig kizárták előle, így harmadszor is sikerrel vette a selejtezőt. Keszler Andreának ugyanakkor ezúttal sem volt szerencséje. Végig szoros versenyben volt az orosz Proszvirnovával és a kínai Cang Ji-cövel, de harmadik lett, így ismét búcsúzott.

„A vb előtt az volt a célom, hogy legalább egy távon sikerrel vegyem a selejtezőt, de mindhárom számban összejött, így teljesen elégedett vagyok. Az utolsó versenyben ugyan szerencsém volt, mert nem is velem szemben szabálytalankodtak, de sikerült kihasználnom a lehetőséget” – mondta az MTI-nek Jászapáti.

Szombaton mindkét nemnél az 500 és 1500 méteres versenyeket, illetve a váltó elődöntőit rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik