Rp. gyorskorcsolya vk: Liu Shaolin ezüstérmes 1000 méteren

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.13. 19:17
Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert szombaton 1000 méteren a hollandiai rövid pályás gyorskorcsolya világkupa-versenyen, Dordrechtben.

A januári Európa-bajnokságon a többi között ebben a számban is második helyezett magyar korcsolyázót – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – a döntőben csak a dél-koreai Pak Sze Jong tudta megelőzni, míg mögötte egy másik dél-koreai, továbbá egy-egy kanadai és orosz versenyző ért célba.

Knoch Viktor 1500 méteren a B-döntőben szerepelt, és összesítésben a 12. helyen zárt.

A férfiváltó – Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence összeállításban – a dél-koreai és az orosz staféta mögött harmadik helyen végzett a második elődöntős futamban, ezzel a B-döntőbe került.

Ugyanebben a számban pénteken történt egy súlyos baleset a magyar szövetség tájékoztatása szerint.

Az első előfutam utolsó körében összeakadt egymással a holland Sjinkie Knegt és a brit Jack Whelbourne, s a palánkba csapódtak mindketten, ráadásul Whelbourne Knegt mellkasának ütközött a korcsolyájával előre. A hollandot légzési nehézségekkel, Whelourne-t pedig lábtörés gyanújával
szállították kórházba.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik