Rp. gyorskorcsolya: két váltóarany a magyar mérleg vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.12. 01:56
null
Liuék két aranyat hoztak Salt Lake Cityből (Fotó: Getty Images)
Vasárnapra is jutott aranyérem a Salt Lake Cityben zajló rövid pályás gyorskorcsolya világkupán, ráadásul nem is egy. Liu Shaolin Sándor szombati 1000 méteres győzelmét követően ezúttal a 2000 méteres vegyes és az 5000 méteres férfiváltóban bizonyult a legjobbnak a magyar csapat, s emellett Liu Shaoang 500 méteren szerzett bronzérmet.

A mindössze második alkalommal megrendezett vegyes váltó döntőjében Jászapáti Petra, Bácskai Luca Sára, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor képviselte a magyar színeket (a fináléba kerülést Burján Csaba és Krueger Cole vívta ki a két lánnyal), de a mieink nem rajtoltak túl jól, a kínaiak és a hollandok mögött, a harmadik helyről még az első váltás előtt a franciák is leszorították őket. A sorrend féltávig nem változott, a lányok azonban ezt követően vissza tudták előzni a franciákat, majd a kínaiak kicsúszása után már a második helyen találták magukat. A hollandokkal azonban nem bírtak a mieink, egészen a célegyenesig, ahol viszont Liu Shaolin Sándor hosszabb lábát kihasználva előbb siklott át a célvonalon és összességében hét ezredmásodperccel megelőzte Sinkije Knegtet.

Az egy hete világcsúcsot futó férfiváltóban eztúttal egy helyen történt változás: Krueger Cole helyett Varnyú Alex volt Burján Csaba és a Liu testvérek társa. A mieink gyakorlatilag rajt-cél győzelmet arattak, hiszen az első méterektől kezdve az élre álltak, s innentől kezdve egy másodpercre sem adták azt át. Persze nem volt ez ennyire egyszerű, hiszen az olaszok, majd felváltva az oroszok és a kínaiak szorongatták a csapatot, de remek váltásokkal és taktikus futással minden támadást visszavertek a fiúk, és ismét első helyen értek a célba a kínaiak és az oroszok előtt.

A férfiak 500 méteres döntőjében Liu Shaoang a rajtból a harmadik helyen jött el, s a sorrend már nem is változott, mert a kínai Vu Ta-csing óriási iramot diktált, és végül új világcsúccsal ért célba, megelőzve a dél-koreai Lim Hjo Junt és az új országos rekorddal a harmadik helyen célba érő Liu Shaoangot.

A Jászapáti Petra, Bácskai Luca Sára, Knoch Márta, Sziliczei-Német Rebeka összeállítású női 3000 méteres váltónk a B-döntőt a lengyelek kizárása után megnyerte, így összességében az ötödik helyen zárt.

A vasárnap éjjel rendezett versenyek után Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere összegezte a szereplést.

VILÁGKUPA-SOROZAT, 2. ÁLLOMÁS, SALT LAKE CITY
Férfiak
500 méter:
1. Vu Ta-csing (kínai) 39.505 – világcsúcs, régi: 39.584, Vu Ta-csing, 2018, 2. Lim Hjo Dzsun (dél-koreai) 39.670, 3. Liu Shaoang 39.699 – országos csúcs, régi: 39.771, Liu Shaoang, 2018, ...9. Liu Shaolin Sándor, ...16. Burján Csaba.
1000 méter (2): 1. Hong Kjun Hvan (dél-koreai) 1:23.872, 2. Fauconnet (francia) 1:24.009, 3. Ajrepetyan (orosz) 1:24.083, ...21. Varnyú Alex, ...23. Krueger Cole.
Váltó (5000 m): 1. Magyarország (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Varnyú Alex – Krueger Cole) 6:50.441, 2. Kína 6:50.485, 3. Oroszország 6:51.112.
Nők
500 méter:
1. Natalia Maliszewska (lengyel) 42.677, 2. Schulting (holland) 42.697, 3. Fan Ko-hszin (kínai) 42.767, ...13. Jászapáti Petra, ...29. Knoch Marta, ...31. Sziliczei-Német Rebeka.
1000 méter (2): 1. Alyson Charles (kanadai) 1:31.234, 2. Seidel (német) 1:31.237, 3. Noh Ah Rum (dél-koreai) 1:31.349, ...14. Bácskai Sára Luca, ...28. Somogyi Barbara.
Váltó (3000 m): 1. Dél-Korea 4:06.852, 2. Oroszország 4:06.996, 3. Japán 4:08.016, ...5. Magyarország (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Sziliczei-Német Rebeka, Knoch Marta).
Vegyes váltó (2000 m): 1. Magyarország (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca – Burján Csaba, Krueger Cole) 2:38.505 – országos csúcs, régi: 2:40.545, 2018, 2. Hollandia 2:38.512, 3. Franciaország 2:38.807

A világkupa-sorozatban minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, Salt Lake Cityben ez az 1000 méter. (Eredmények a szövetség honlapjáról.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik