Rp. gyorskorcsolya Eb: „Idegesítő, hogy mindig belehibázunk”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.14. 19:14
Az ezüstérmes női váltó képviseletében Keszler Andrea elégedetten, míg a bronzérmes férfi staféta rangidőse, Knoch Viktor kissé bosszankodva értékelt a drezdai EnergieVerbund Arenában rendezett rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságot követően.

„Minden a terv szerint alakult. Az olaszok vezettek, mi mögöttük pihentünk, aztán a végére élre álltunk. Kicsit elhúzni is sikerült, talán két bója előnyünk is volt, de Liu Shaoang belebotlott, így a hollandok feljöttek” – mesélt az 5000 méteres férfi váltók döntőjéről a negyedik olimpiájára készülő Knoch Viktor.

„Persze a vége így olyan kaotikus lett, hogy egy pillanatra nemcsak a hollandok és az oroszok kerültek elénk, hanem az olaszok is. Ezt figyelembe véve legalább az érem összejött. Sanyi jól ment a végén, de Knegt és An ellen nem egyszerű, annyira jól reagálnak le mindent.”

A 28 éves versenyző saját bevallása szerint a szombati elődöntő után úgy érezte, ezúttal végre összejön az arany, ugyanis a legjobb nyolc között rajt-cél győzelmet aratott a Burján Csabával, Liu Shaoanggal és Liu Shaolin Sándorral többek között a későbbi aranyérmes hollandokat megelőzve. A férfi váltó még soha nem nyert aranyérmet Eb-n.

„Kicsit idegesítő, hogy minden évben belehibázunk. Persze jó, hogy így is rendre ezüst- vagy bronzérem van, de jó lett volna elmondani magamról, hogy Európa-bajnok vagyok” – összegzett Knoch, aki egyéniben is szerepelt a kontinensviadalon, de azt is keserédesnek nevezte. Úgy vélte, az 1500 méter elődöntőjében jogosan zárták ki, amikor összeakadt a Drezdában mind az öt számban győztes Sjinkie Knegttel, de abban nem biztos, hogy vasárnap az 1000 méter elődöntőjében is jó döntés született, amikor ismét a hollanddal került harcba. Az 1000 méter negyeddöntőjét viszont nagyon jónak értékelte, ott egyetlen kigyorsítással a negyedik helyről ugrott az élre.

„Megérte kijönni. Ahhoz képest, hogy sérülések miatt nem versenyeztem a szezonban, jól ment” – mondta bizakodóan Knoch.

A Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra összeállítású női váltó ugyan az utolsó két kört leszámítva végig vezetett a fináléban, mégis második lett az orosz négyes mögött, ennek ellenére Keszler Andrea mosolyogva értékelt.

„Megmutattuk saját magunknak, hogy tudunk vezetni, nem csak utazni mások mögött. Azért jöttünk az Eb-re, hogy kiderüljön, hol tartunk, szerintem nagyon jól állunk. Örülök az ezüstnek, mert nüanszokon múlik minden. Ahogy lehettünk volna elsők, úgy lehettünk másodikak is, ahogy az történt végül” – mondta Keszler, aki szerint sokkal erősebb a mezőny, mint négy évvel ezelőtt, ezúttal nagyon összeálltak a csapatok.

A futam kulcspillanatát úgy mesélte, hogy az oroszok fél körrel előrehozták az utolsó váltásukat, és a semmiből ért elé az oroszok belökött befejező embere. Ezt azért sajnálta, mert szerinte önerőből, azaz nem a váltás során korántsem biztos, hogy a fáradó oroszoknak sikerült volna előzniük az utolsó embereknél, így viszont Jászapáti Petrának kellett volna előznie, ami már nem sikerült az utolsó két körben.

„Nem könnyű nyerni, 2009-es győzelmünk óta folyamatosan döntőzünk, de az aranyhoz mindennek össze kell jönnie” – mondta a 28 éves Keszler.

A magyar csapat egy ezüst- és két bronzéremmel zárta a drezdai kontinensviadalt, egyéniben Bácskai Sára Luca lett harmadik 1500 méteren. A válogatott két legjobbja, az 500 méteren 2016-ban világbajnok Liu Shaolin Sándor és a hozzá hasonlóan 1000 méteren világkupagyőztes öccse, Liu Shaoang csak a váltóban szerepelt. 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik