Rövid pályás gyorskorcsolya ob: arattak a Liu testvérek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.02. 22:19
Liu Shaoang 500 méteren, míg bátyja, Liu Shaolin Sándor 1000 méteren győzött a rövid pályás gyorskorcsolyázók országos bajnokságának szombati napján, és a nőknél is a válogatott erősségei diadalmaskodtak.

A magyar szövetség honlapja szerint Liu Shaoang 500 méteren egyértelmű győzelmet aratott, hiszen a korábbi első kör után a táv szombati második versenyét is megnyerte, így összesítésben is ő volt a legjobb.

Liu Shaolin Sándor 2016-ban 500-on lett világbajnok, most viszont összesítésben csak a negyedik helyen zárt a legrövidebb számban. 1000 méteren viszont sikerült javítania, miután a fináléban óriási csatában, csupán 12 ezredmásodperccel legyőzte az öccsét.

A nőknél a rövidebb távon Jászapáti Petra, míg a hosszabbikon Keszler Andrea szerezte meg az aranyérmet.

Az ob gyakorlatilag olimpiai tesztverseny, ugyanis éppen olyan ritmusban és annyi szünettel bonyolítják le a versenyeket, ahogy az majd a februári, phjongcshangi téli olimpián lesz. Az esemény nem válogató, hanem az olimpiai keret számára szeretnék beállítani a szakemberek az optimális felkészülési edzéstervet.

A verseny záró napja hétfőn lesz a Gyakorló Jégcsarnokban.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA OB, BUDAPEST
FÉRFIAK
500 m
1. Liu Shaoang (MTK) 68 pont
2. Burján Csaba (PSN) 29
3. Varnyú Alex (MTK) 29
1000 m
1. Liu Shaolin Sándor (MTK) 1:42.738 perc
2. Liu Shaoang 1:42.750
3. Varnyú Alex 1:42.936

NŐK
500 m
1. Jászapáti Petra (SZKE) 68 pont
2. Keszler Andrea (TDKE) 42
3. Kónya Zsófia (SZKE) 26
1000 m
1. Keszler Andrea 1:54.357 perc
2. Jászapáti Petra 1:54.407
3. Tian Rixin (JSE) 1:54.653

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik