Pjongcsang 2018: Jágr nem lesz ott a cseh válogatottban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.01. 19:53
A legendás Jaromír Jágr nem lesz tagja a cseh jégkorong-válogatottnak a jövő pénteken kezdődő pjongcsangi téli olimpián.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a 45 éves játékos elmondta: abban reménykedett, hogy ha valamelyik európai bajnokságba igazol, megszokja a nagyobb méretű jégpályát, és elég jó formában lesz, akkor bekerülhet a keretbe és segíthet a csapatnak.

„Sajnos nem állok készen, mert nem játszottam elég meccset, nem vagyok jó formában, úgyhogy nem volt esélyem a kerettagságra” – nyilatkozta Jágr, aki 1998-ban Naganóban arany-, 2006-ban Torinóban pedig bronzérmet nyert. A pjongcsangi lett volna a hatodik téli olimpiája.

A csehek sztárja ezen a héten jelentette be, hogy az idényt szülővárosa együttesében, a másodosztályú HC Kladnóban fejezi be, amelynek ő a tulajdonosa.

A világbajnok és Stanley-kupa-győztes Jágr 1733 találkozón 1921 pontot (766 gól, 1155 gólpassz) gyűjtött eddig az észak-amerikai profi ligában (NHL), és csak Wayne Gretzky áll előtte az örökrangsorban, 2857-tel.

Jágr korábban a Pittsburgh Penguins, a Washington Capitals, a New York Rangers, a Philadelphia Flyers, a Dallas Stars, a Boston Bruins, a New Jersey Devils, a Florida Panthers, illetve legutóbb a Calgary Flames együttesét erősítette, és öt szezonban volt gólkirály, de ezúttal nem kapott ajánlatot az NHL-ből, ezért is tért haza.

Bár jelenleg is térdfájdalmakkal küzd, azt tervezi, hogy a célként megfogalmazott feljutás érdekében szombaton máris pályára lép a HC Kladno bajnokiján a Benátky nad Jizerou otthonában. Ennek a csapatnak 276 az átlagnézőszáma a hazai mérkőzésein, de most a 7500 fős libereci arénában kell megrendeznie a találkozót, annyian szeretnék látni Jágrt.

Saját klubjának hazai meccseire is elfogytak a jegyek – ezért azt fontolgatják, hogy szintén egy nagyobb csarnokba költöznek –, sőt az idegenbeli fellépéseikre sem lehet már belépőt kapni, akkora eufóriát váltott ki Csehországban legnagyobb sztárjuk hazatérése.

„Amikor jégre lépek, játékos vagyok és nem tulajdonos, tehát ha hibázok, akkor úgy kell kezelni engem is, mintha egy 18 éves srác lennék” – szögezte le csütörtökön.

„Az első célom most az, hogy egészségesek legyek, megkezdhessem a megfelelő edzésmunkát, és élvezzem a jégkorongozást, amit edzések nélkül nem tudok” – mondta a csatár, aki térdsérülése miatt legutóbb december 31-én játszott mérkőzést. Hozzátette, ma rosszabbul érezte magát, mint amire számított, ezért fájdalmas napok elé néz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik