Pjongcsang 2018: éremátadás az új szocsi dobogósoknak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 22:00
Ünnepélyes éremátadást szervez a februári pjongcsangi téli olimpián a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azoknak a sportolóknak, akik a 2014-es szocsi játékokon azért nem állhattak dobogóra, mert előttük végző orosz sportolók doppingoltak.

Thomas Bach, a NOB elnöke szerdán bejelentette, hogy méltó módon szeretnék megünnepelni azokat a versenyzőket, akik csak utólag vehetik át szocsi érmeiket. A szervezet valamennyi érintettet meghívja Pjongcsangba, ott lehetnek a megnyitón, valamint részükre hivatalos éremátadási ceremóniát szerveznek.

A NOB az elmúlt bő egy hónapban több mint húsz orosz versenyzőt – bobost, szkeletonost, sífutót, gyorskorcsolyázót és sílövőt – tiltott el örökre, és semmisítette meg a szocsi eredményeiket doppingvétség miatt. Az oroszok 2014-ben 33 érmet szereztek, de 11-től már megfosztották őket.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága kedden úgy döntött, hogy orosz sportolók csak semleges színekben, ötkarikás zászló alatt indulhatnak Pjongcsangban, valamint az Orosz Olimpiai Bizottságot (OKR) azonnali hatállyal felfüggesztette, s ezzel kizárta a dél-koreai játékokról. Az OKR-t vezető Alekszandr Zsukov NOB-tagságát felfüggesztették, továbbá minden ötkarikás eseményről kitiltották Vitalij Mutko volt orosz sportminisztert, a futballszövetség jelenlegi elnökét, a jövő évi világbajnokság főszervezőjét.

Azok az orosz versenyzők, aki indulási jogot szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot, és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, „Olimpiai Sportoló Oroszországból” (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek Pjongcsangban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik