Peking 2022: női csapatvezetőt neveztek ki a britek élére

Vágólapra másolva!
2020.05.24. 13:07
Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok volt öttusázót, Georgina Harlandot nevezték ki a brit olimpiai csapat vezetőjévé a 2022-es pekingi téli játékokra.

Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.com oldal szerint ő az első női „chef de missionja" a brit küldöttségnek, és feladata a 2022. február 4-én kezdődő játékokon való részvétel felügyelete mellett a tervezésre és az előkészületekre is kiterjed.

A 42 éves Harland, aki a 2004-es athéni olimpián Vörös Zsuzsanna és a lett Jelena Rublevska mögött lett harmadik, kiváltságnak nevezte a felkérést.

„Szenvedélyesen szeretem az olimpiai mozgalmat és mindazt, ami ehhez kapcsolódik. Így azután, hogy sportolóként képviselhettem a hazámat, amihez volt szerencsém elégszer, ez a következő legjobb dolog" – utalt új, sportvezetői feladatára.

Harland tíz éve a Brit Olimpiai Szövetségben (BOA) tevékenykedik menedzserként. A 2010-es első ifjúsági olimpia előtt ő volt a fiatalok elé állított egyik példakép, a 2016-os riói játékokon csapatvezető-helyettesként tevékenykedett, s az idei, lausanne-i téli ifjúsági olimpián már ő vezette a brit csapatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik