NOB: az elnök az olimpia után Észak-Koreába látogat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 12:43
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a pjongcsangi téli játékok után Észak-Koreába látogat Dél- és Észak-Korea, valamint a NOB megállapodása szerint.

Az olimpiai mozgalom irányításához közeli forrás arról tájékoztatta a brit hírügynökséget, hogy az utazásra „valamikor az olimpiai játékok után” kerül sor, ennél konkrétabb dátumot azonban nem árult el. A pjongcsangi téli olimpia február 25-én ér véget.

Észak-Korea a NOB és Dél-Korea bátorítására egyezett bele abba, hogy sportolóival részt vegyen a pjongcsangi versenyeken. A hivatalosan háborúban álló két ország versenyzői az egyesített Korea zászlaja alatt együtt vonultak be a stadionba a pénteki megnyitón, a női jégkorongtornán pedig közös csapat indult. Ez az első egyesített dél-koreai válogatott az olimpiák történetében. Vasárnap Angela Ruggiero, a NOB végrehajtó bizottságának amerikai tagja úgy nyilatkozott: Nobel-békedíjat adna az egyesített koreai női jégkorong-válogatottnak.

Mun Dzse In dél-koreai elnök az olimpiarendezést kihasználva igyekezett lépéseket tenni a kapcsolatok normalizálására, illetve elérni azt, hogy tárgyalásokra kerüljön sor az észak-koreai fegyverkezési programról.

A NOB és a két Korea január 20-án, Lausanne-ban írt alá háromoldalú megállapodást, amelyben rögzítették az északiak olimpiai részvételének részleteit, köztük az indítható versenyzők számát, valamint azt, hogy mely számokra neveznének az északiak, továbbá a közös bevonulást.

Mun Dzse In elnök a megnyitón látványosan kézfogással üdvözölte Kim Jo Dzsongot, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húgát. Az olimpiára 22 fős észak-koreai küldöttség érkezett Kim Jo Dzsong és Kim Jong Nam névleges államfő irányításával. A delegációt vasárnap Ri Nak Jon dél-koreai miniszterelnök ebédre látta vendégül egy szöuli szállodában, előző nap pedig Kim Jo Dzsong Phenjanba szóló meghívót adott át Szöulban a dél-koreai elnöknek, aki elfogadta azt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik