Műkorcsolya: visszatér a háromszoros világbajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.18. 12:36
Visszatér a japánok háromszoros világbajnok műkorcsolyázója Egy év kihagyás után visszatér a versenyzéshez Aszada Mao, a japánok háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázója.

A 24 éves Aszada hétfői, tokiói sajtótájékoztatóján ugyanakkor közölte: azt még nem tudja, hogy melyik viadalon tér vissza, a 2018-as pjongcsangi olimpiára pedig még nem gondol.

Tavaly azt mondta: mentálisan és fizikailag is fáradtnak érzi magát, s az életének más területeire, így például az egyetemi tanulmányaira akar koncentrálni.

Aszada 2008-ban, 2010-ben és 2014-ben volt világbajnok, a 2010-es vancouveri olimpián második, a tavalyi, szocsi játékokon pedig hatodik lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik