Műkorcsolya-vb: Tóth Ivett megszerezte az első olimpiai kvótánkat!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.31. 21:07
null
Tóth Ivett ugyan rontott a kűrben, de így is megvan a kvóta (Fotó: AFP)
Tóth Ivett 20. helyen végzett a Helsinkiben zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság női versenyében, ezzel megszerezte Magyarország első hivatalos kvótáját a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára.

Noha az már biztos, hogy sífutásban és alpesi síben lesznek magyar indulók, erről azonban a nemzetközi szövetség csak a jövő januári ranglistazárást követően küld értesítést, így hivatalosan Sebestyén Júlia tanítványa az első magyar, aki indulási jogot szerzett a jövő februári ötkarikás játékokra.

Egyéniben 24 kvótát osztottak a vb-n, de a helyezési pontszámok alapján az országok akár több indulási joghoz is juthattak, mint ahány versenyzőjük indult a finn fővárosban, azaz a legjobb 24-et felvonultató kűr elérése még nem jelentett biztos indulási jogot. Tóth az olimpiai rangsorban 23. lett.

A 18 éves magyar műkorcsolyázó a rövid program után a 14. helyen állt, de pénteki kűrjében egyszer elesett, többször pedig bizonytalankodott, így hat pozíciót rontott. Célját azonban így is elérte a kvóta megszerzésével, ami nem névre szóló, hanem az országnak jár.

A harmadik felnőtt vb-jén először a legjobb 24-be jutott Tóth Ivett jól kezdett, első ugráskombinációja – a háromfordulatos Lutz és Salchow – sikeres volt, utána viszont a tripla Rittberger csak egyfordulatos lett. A korai hibától érezhetően elbizonytalanodott, a tripla flipben elesett, a háromfordulatos Lutzot pedig meg sem próbálta. A végére összeszedte magát és két szép ugráskombinációval zárt.

„Nem lehetek csalódott. Hosszú szezon volt és a kűrre mentálisan elfáradtam – mondta az M4 Sportnak Tóth Ivett, aki elárulta, megérte nagyobb hangsúlyt fektetni a rövid programra, mert így bejutott a döntőbe és annak köszönhetően szerzett kvótát is. – Sikerült előrelépni ebben a szezonban, jövőre pedig még jobb szeretnék lenni."

„Nyugodtnak láttuk a bemelegítéskor. A Rittbergernél elvesztette a fonalat és soká talált vissza. Ennek ellenére nem lehetünk elkeseredve, fantasztikus volt a rövid programja, ez kellett ahhoz, hogy a kvótáért versenyezzen. Meg is szerezte, azaz teljesítette a célját" – értékelt a 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén Júlia, aki kifejtette, tanítványának nehéz dolga volt az egész idényben, hogy megbirkózzon a rá nehezedő nyomással, de megérte rengeteget gyakorolni a rövid programot.

A győzelmet a várakozásoknak megfelelően a világ- és Európa-bajnok orosz Jevgenyija Medvegyeva szerezte meg, aki a tavalyi évhez hasonlóan mind az Eb-n, mind a vb-n a legjobbnak bizonyult. Teljesítményét jól jellemzi, hogy a nőknél még senki nem kapott ilyen magas pontszámot a szabadkorcsolyázására, egyúttal összpontszámot sem. Mögötte két kanadai, Kaetlyn Osmond és Gabrielle Daleman lett a második és harmadik.

Szombaton a férfiak és a jégtáncosok kűrjével zárul a vb.

MŰKORCSOLYA-VB
NŐK

1. Jevgenyija Medvegyeva (orosz) 233.41 pont
2. Kaetlyn Osmond (kanadai) 218.13
3. Gabrielle Daleman (kanadai) 213.52
...20. Tóth Ivett 160.77

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik