Műkorcsolya: nem mond le a szexuális erőszakkal vádolt edző miatt a szövetségi elnök

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 22:18
Visszautasította szerdán Didier Gailhaguet, a Jégsportok Francia Szövetségének elnöke a sportminiszter által kért lemondását a Gilles Beyer műkorcsolyaedzőt ért szexuális vádak miatt, és jelezte: sohasem fedezte a sportvezetőt.

Gilles Beyer ellen kedden indított a párizsi ügyészség vizsgálatot a felügyelete alatt álló, 15 évesnél fiatalabb kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erőszak és szexuális támadások gyanúja miatt. Roxana Maracineanu sportminiszter "erős jelzésnek" nevezte az ügyészség döntését, s a szövetséget 1998 óta irányító Didier Gailhaguet-től azt kérte, hogy mondjon le, amiért éveken át fedezte a megvádolt edzőt.

„A miniszter asszony nem hallott meg engem, és a bizonyosságaiba burkolózik” – mondta párizsi sajtótájékoztatóján a sportvezető, aki szerint "egy moralizáló miniszter és olyan opportunisták veszik körül, amilyeneket egy évtizede nem látott a műkorcsolyázásban". Jelezte, hogy megvárja a sportminisztérium által indított újabb vizsgálat eredményét, mielőtt a saját sorsáról döntene.

Sibeth N'Diaye kormányszóvivő ugyanakkor megerősítette, hogy a sportminiszternek a lemondásra vonatkozó kérelmét „természetesen a teljes kormány osztja”.

A szövetség végrehajtó bizottságának 16 tagjából egyébként négyen lemondtak a botrány kitörését követően.

Didier Gailhaguet 1998 óta áll a Jégsportok Francia Szövetségének élén, ahonnan 2004-ben egy csalási ügy miatt távoznia kellett, de 2007-ben ismét ő lett a szakági vezető.

„Egyáltalán nem védtem Gilles Beyert” – mondta szerdán Gailhaguet, aki azt is hozzátette, hogy „undorítónak” tartja az edző állítólagos tetteit.

A sportszakembert egy múlt héten megjelent riportkötetben azzal vádolta meg volt tanítványa, a párosban 2000-ben világbajnoki bronzérmes Sarah Abitbol tízszeres francia bajnok, hogy 15 éves korában és utána két évig, 1990 és 1992 között rendszeresen megerőszakolta. Jóllehet a feltételezett bűncselekmény már elévült, az ügyészség most arra keresi a választ, hogy az edzőnek voltak-e más áldozatai is.

Az edző ellen, aki a francia válogatott igazgatója és vezetőedzője, majd a Francois Volant párizsi klub menedzsere volt, Creteil ügyészsége a 2000-es évek elején eljárást indított műkorcsolyázónők szüleinek feljelentése alapján, de a vizsgálatot vádemelés nélkül lezárták. A sportminisztériumban is vizsgálták Beyer ügyét, és ennek nyomán 2001-ben megfosztották sporttechnikai tanácsadói tisztségétől. A párizsi klubban azonban - amelynek testvére, Alain Beyer volt az elnöke - folytathatta pályafutását, és a Jégsportok Francia Szövetsége végrehajtó bizottságának is tagja maradt 2018-ig.

Didier Gailhaguet megerősítette, hogy 2000-ben maga kérte a sportminiszteri vizsgálatot, s a párizsi klubban is az ő kérésére tiltották el Gilles Beyert attól, hogy kiskorúakkal foglalkozzon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik