Műkorcsolya: februárban szült, áprilisban már jégen lenne

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.23. 16:35
Februárban szült, de már áprilisban ismét a jégen akar lenni a műkorcsolyázók páros számában és csapatban is olimpiai bajnok Tatjana Voloszozsar és férje, Makszim Tranykov.

A 2014-ben, Szocsiban duplázó orosz kettős még a család bővülése előtt jelezte, hogy feltett szándéka elindulni a 2018-as téli játékokon a dél-koreai Pjongcsangban, s a felkészülést a lehető leghamarabb elkezdik.

„Természetesen az áprilisi visszatéréshez az kell, hogy engedélyt kapjak az orvostól” – jelentette ki a duó hölgytagja.

A sportág történetében nem is egy sikeres újrakezdésre akadt már példa szülést követően – jegyezte meg csütörtöki hírében a TASZSZ, két orosz kettőst megnevezve. Az Irina Rodnyina, Alekszandr Zajcev házaspár egy teljes szezont hagyott ki fiuk születése után, hogy aztán – 1976-ot követően – 1980-ban ismét olimpiai aranyérmet nyerjen. Jekatyerina Gorgyejeva és Szergej Grinykov először 1988-ban győzött téli játékokon, 1992-ben lányuk született, ők pedig 1994-ben Lillehammerben újfent ötkarikás bajnokok lettek párosban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik