Műkorcsolya Eb: csak oroszok a dobogón, Tóth Ivett 11. lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.29. 22:27
null
Tóth Ivett a bravúrja után visszaesett (Fotó: Róth Tamás)
Három orosz állhatott dobogóra a pozsonyi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság női versenyében a pénteki kűrt követően, Tóth Ivett pedig egy pozíciót rontva végül a 11. helyen zárt.

A szerdai rövid programot követően nem változott a sorrend, azaz a junior világbajnok Jevgenyija Medvegyeva nyert a tavalyi Eb-n második Jelena Ragyionova és az egy éve harmadik Anna Pogorilaja előtt.

A 17 éves Tóth a bravúros rövid programja után a tizedik helyről várta a folytatást. Kűrje elején érzékelhetően idegesen korcsolyázott, a két háromfordulatos ugrásból álló kombinációjában a második csak dupla lett, majd rontott rögtön a következő ugrásnál is, az csak szimpla volt. Ezután már jobban teljesített, szép forgásokat, lépéskombinációkat és visszanyert önbizalmával jó ugrásokat mutatott be programja hátralévő részében.

A kűr végén ugyan elégedetlennek tűnt a hibák miatt, de így is csupán egy helyet esett vissza, azaz 11. lett, ezzel pedig pályafutása legjobb eredményét érte el kontinensviadalon, mivel tavalyi debütálásakor a 33. pozícióban zárt.

Szombaton a párosok szabadkorcsolyázását 10 órától, a jégtáncosokét 14.30-tól rendezik.

MŰKORCSOLYA EB, POZSONY
Nők
Európa-bajnok:
Jevgenyija Medvegyeva (orosz) 215.45 pont
2. Jelena Ragyionova (orosz) 209.99
3. Anna Pogorilaja (orosz) 187.05
…11. Tóth Ivett 150.65
Korábban
Páros, állás a rövid program után

1. Tatyjana Voloszozsar, Makszim Trankov (orosz) 79.77 pont
2. Aliona Savchenko, Bruno Massot (német) 75.54
3. Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov (orosz) 70.17
…16. Anna Marie Pearce, Magyar Márk 36.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik