Műkorcsolya Eb: címvédés jégtáncban, 14. lett a magyar páros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.20. 16:04
Sorozatban harmadszor védte meg a címét a Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron jégtánckettős a moszkvai műkorcsolya Európa-bajnokságon, amelyen a Yanovskaya Anna, Lukács Ádám duó 14. lett.

A kétszeres világbajnok franciák negyedik Eb-aranyához kétség sem férhetett, ugyanis a pénteki rövid program után szombaton a kűrben is a legjobbnak bizonyultak. Mögöttük két orosz páros zárt: másodikként az elmúlt két alkalommal bronzérmes Jekatyerina Bobrova és Dmitrij Szolovjev, míg harmadikként Alekszandra Sztyepanova és Ivan Bukin.

A magyar kettős a 13. helyről várta a szabadkorcsolyázást, amelyben egy pozíciót rontott, de így is felülmúlta a várakozásokat és 14. lett.

„Jól futották a kűrt, nem hibáztak. Előzetesen a 15–20. hely közé vártuk őket, de titkon reménykedtem a jobb eredményben. Boldogok lehetnek a fiatalok, mert kiválóan szerepeltek életük első Eb-jén” – mondta az MTI-nek Engi Klára, a magyar szövetség pontozásos szakágának igazgatója, aki szerint a márciusi világbajnokságon is húsz közé kerülhet a páros.

A kontinensviadal versenyei 16.30-tól a nők kűrjével zárulnak, melyben Tóth Ivett is érdekelt lesz.

MŰKORCSOLYA EB
JÉGTÁNC
1. Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron (francia) 203.16 pont
2. Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjev (orosz) 187.13
3. Alekszandra Sztyepanova, Ivan Bukin (orosz) 184.86
...14. Yanovskaya Anna, Lukács Ádám 148.69

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik