Liu Shaolin Sándor: Nem ittam alkoholt, este tízkor aludtam, reggel hatkor keltem

Vágólapra másolva!
2019.01.02. 12:24
null
Az aranyos fiúk: Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Knoch Viktor (Fotó: MOKSZ/Derencsényi István)
Rá hatványozottan igaz: ha nem lenne, ki kellene találni. Vagány, humoros, ugyanakkor tisztelettudó, kedves, jószívű fiú. És emellett szenzációsan korcsolyázik. Gyors és pimasz a jégen, nem mellesleg már olimpiai bajnokként száguldozik a pályán. Liu Shaolin Sándor kifejezetten jó esztendőt tudhat maga mögött.

 

– Mikor gondolt először arra, hogy olimpiai bajnok akar lenni?
– Kiskorom óta ez volt a célom, szerettem volna én lenni Magyarország első téli olimpiai bajnoka. De igazán komolyan Pjongcsang előtt két, két és fél évvel fogalmazódott meg bennem, onnantól következett be a nagy váltás az életemben: nem mentem bulizni akkor sem, ha sokan és sokszor hívtak, inkább pihentem. Nem ittam alkoholt, este tízkor már aludtam, reggel hatkor keltem, nagyon komolyan vettem az olimpiai felkészülést.

– És ezzel a saját vállára is terhet rakott: úgy nekimenni egy olimpiának, hogy aranyat akar…
– Az olimpiai bajnoki cím mindig is egyfajta súly – az volt a múltban, és az lesz a jövőben is. De itt dől el, ki milyen erős mentálisan, ezt a terhet bírni kell. Ha nem bírod, ne is legyél olimpiai bajnok.

– Kétségtelen tény, hogy a magyar sportolók közül kimagaslik mentális erejével.
– Nincs még egy Liu Shaolin Sándor, ugye?

– Nincs, bizony! Jók az adottságai, nem feszül be téthelyzetben, bár ezt a képességét nyilván fejlesztette is az elmúlt években. Szóval, hogy nem nyomta agyon ez a rettenetesen nehéz súly?
– Az olimpia előtt sokan megkérdezték, érezzük-e a nyomást, hiszen várják tőlünk az aranyat. Én mindig azt feleltem, hogy a költségvetéssel nem nekem kell elszámolnom, ha nem nyerünk… Igyekeztem viccesen és mosolyogva hozzáállni, nem éreztem a nyomást. Talán azért sem, mert előttünk még soha senki sem nyert téli olimpián – nem volt előttünk magyar példa, nem volt kit követnünk. A vízilabdázókkal szemben is mindig nagy az elvárás, de rajtuk tényleg lehet nyomás, hiszen előttük már voltak, akik győztek a nyári játékokon. Hogy mi lehetünk az elsők, inkább motivációt jelentett.

NÉVJEGY: LIU SHAOLIN SÁNDOR

Született: 1995. november 20., Budapest

Klubja: MTK

Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (váltó, 2018), világbajnok (500 m, 2016), 3x vb-2. (500 m, váltó, 2015; összetett, 2018), 2x vb-bronzérmes (összetett, 2016; váltó, 2017), Európa-bajnok (1000 m, 2017), 6x Eb-ezüstérmes (váltó, 2015; 1000 m, 1500 m, összetett, váltó, 2016; összetett, 2017)

– És Pjongcsangban sem érezte a nyomást, miután az egyéni távokon nem ért fel a dobogóra?
– Az olimpián magamba zuhantam… A négy kvalifikációs világkupaversenyen öt egyéni érmet szereztem, közülük kettő volt arany, persze hogy úgy mentem Pjongcsangba, hogy egyéniben is alakítok valamit, mondjuk, szerzek egy érmet, és aztán a váltóval is. Őszintén mondom: aranyra nem gondoltam. Miután ezerötszáz méteren ötödik lettem, azt mondtam, oké, nem ez a legerősebb távom, lesz majd jobb is. Csakhogy az ezer métert nagyon elrontottam… Kizártak a fináléban, innentől pedig mindent az ötszázra tettem fel. És borzasztóan nehéz volt feldolgozni, hogy az elődöntőből csak a B-döntőbe jutottam be a legrövidebb távon. Szóltam is Linának, a csapat kínai edzőjének, hogy én nem akarok felmenni a B-döntőre. Nem akarok B-döntőt korizni! Sz…rul voltam, be voltak esve a szemeim, nem akartam senkihez sem szólni, tényleg egy világ omlott össze bennem. És akkor ott, a kangnungi aréna öltözőjében felnéztem a többiekre, akik ott álltak körülöttem aggódó tekintettel, hiszen azt sem tudták, akarok-e még korizni. Felnéztem rájuk, felálltam, azt mondtam: „Figyeljetek, srácok! Felmegyek most a jégre, megnyerem a B-döntőt, és utána megcsináljuk a váltót is! Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én megcsinálom a saját részemet, de ti is tegyetek bele mindent. Bízzatok meg bennem, én is megbízom bennetek.”

– Ezek után felment a B-döntőre, és ellentmondást nem tűrő, gyönyörű korcsolyázással megnyerte a futamot.
– Nemigen örültem neki. Linával ugyan nyomtunk egy pacsit még a jégen, de azt is minek…? Aztán már mentem is be az öltözőbe, ott még beszélgettünk kicsit, de néhány perc múlva indultunk ki a jégre. Körbenéztem a csarnokban, tele volt a lelátó, és akkor megint megszólaltam: „Srácok, nézzetek körbe, itt van tizenkétezer ember, mindenki nekünk szurkol. Ez életünk utolsó futama. Nincs olyan, hogy nem bírom, nincs olyan, hogy elfáradtam! Már mindenki fáradt. Csak egy út van: összeszorítod a fogad, és megcsinálod!”

Könyv is született róluk (Fotó: Tumbász Hédi)
Könyv is született róluk (Fotó: Tumbász Hédi)

– Elérzékenyül még, amikor a döntőről beszél, vagy az aranyérem már teljesen beépült a tudatába?
– Belém ivódott már, hiszen több százszor beszéltem róla.

– Viccelődik, mint szokott – azt azért nem tagadhatja, hogy hosszú idő kellett ahhoz, hogy el is higgyék, megszerezték Magyarország első téli olimpiai aranyérmét.
– Ez igaz. Fel kellett dolgozni, és hosszú folyamat, nehéz munka volt. Ha kudarc ér a sportban, a továbbiakban motivációként használhatod, a siker viszont egyfajta biztonságot ad, sokakban felvetődik a kérdés: minek tovább csinálni, és leginkább miért? Megtanulni kezelni a sikert nehéz, ám szerintem itt is megmutatkozik, ki az igazán nagy sportoló: aki négy évvel később oda tud állni ismét a rajthoz tele motivációval, sikerre éhesen, az biztosan igazi sportember.

– Az olimpiai győzelem után volt olyan időszak, amikor elszállt? Amikor túlságosan is fürdött a népszerűségben?
– Az olimpia után nem. Előtte igen.

Fotó: MOB
Fotó: MOB

– Előtte?
– Még kicsiként, amikor másfél év után visszajöttünk Kínából – akkor megnyertem minden korosztályos versenyt, az isteni érzés volt. Akkora arcom volt, hogy a többiek alig tudtak elmenni mellettem a folyosón. A mai énem jól szájon vágta volna azt a tizennégy éves Shaolint, szerencsére apa megtette helyettem. Azóta nincs gond, az ilyen szituációkat is jól és normálisan kezelem.

– Az arany után következett az új idény, és a két Liu testvér, egymástól függetlenül ugyan, de úgy nyilatkozott, hogy borzasztóan nehéz volt az elején reggelente felkelni.
– Mert így is volt. Eleinte hat negyvenkor szólt az óra, fogat mostam, és már indultam is edzésre. Útközben, az autóban ettem valamit, hogy el ne késsek. Már hamarabb ébreszt a telefonom, lassan visszazökkent minden a régi kerékvágásba.

– Apropó, telefon! Állandóan a kezükben van. Kibírna csak egy órát is nélküle?
– Én igen, csak az emberek nem, akiknek nem válaszolok.

– Szóval, visszazökkent minden a régi kerékvágásba, meg az újba is, hiszen világcsúcsot magyar short trackes még nem futott a felnőttek között: Calgaryban november elején ezt is megtette a férfiváltó. Hasonlóan katartikus érzés volt, mint az olimpiai arany?
– Igen! Hatalmas öröm uralkodott el a pályán, én még boldogabb voltam, hiszen a sportág egyik klasszisát, a holland Sjinkie Knegtet szedtem le az utolsó körben. Imádom az ilyen szituációkat!

– Jó látni, hogy újra rendben van minden, ismét tele van motivációval, és vannak céljai.
– Persze hogy vannak! Szeretnék például modellekkel randizni.

– Jaj…!
– Oké, oké, nem viccelődöm. Ugyan nem tűntem el valójában, mégis azt mondom, visszatértem. Találtam újabb célokat, szeretnék továbbra is a világ legjobbjai között lenni, a siker ízénél ugyanis nincs jobb.

– Fel tudja dobni egy világkupaverseny is?
– Egy ott elért második vagy harmadik hely már nemigen. Egy B-döntő meg még annyira sem.

– Fegyverként használhatja, hogy tartanak öntől a vetélytársak.
– Sjinkie Knegt már nagyon, bár ő korábban is tartott tőlünk – ha az öcsémmel, Ádóval együtt voltunk a jégen, szinte korizni is elfelejtett. De másokon is érzek hasonlót, a dél-koreaiak például próbálnak haverkodni velünk, korábban ilyesmi nem volt. Még csak nem is köszöntek, most meg már ők jönnek oda hozzánk beszélgetni, közös fotót készíteni.

Liu Shaolin Sándor és Shaoang (jobb szélen) mindig számíthat a családjára
Liu Shaolin Sándor és Shaoang (jobb szélen) mindig számíthat a családjára

– Szokott újévkor fogadalmat tenni?
– Az elmúlt három évben mindig ugyanazt fogadtam meg.

– Elárulja?
– Az egyik fő célom, hogy leszoktassam a dohányzásról.

– De most nem rólam van szó…
– Nem is sikerül… Egyébként nem szoktam fogadalmat tenni.

– Bár január második hétvégéjén már Európa-bajnokságot rendeznek Dordrechtben, a szilveszteri buli belefér a felkészülésébe?
– Valóban közel van az Eb, ezért csak kevéske pezsgő fér bele, majd márciusban, az idény végén növelhetjük a mennyiséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik