Liu Shaoang: Ez csak a kezdet, nem a pályafutásunk vége

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.25. 10:11
null
Liu Shaoang szerint ez az aranyérem csak egy remek kezdet (Fotó: MOKSZ/Derencsényi István)
Liu Shaoang még csak 19 éves, és már olimpiai bajnoknak mondhatja magát, azt pedig, hogy az egyéni számokban nem sikerült nagyot dobnia a pjongcsangi téli olimpián, szeretné elfelejteni.

 

– Három táv, három kizárás az egyéni számokban, ezután úgy korcsolyázott a váltóban, mintha teljesen más ember lenne – ott visszakaptuk azt a korist, akit az előző években megismertünk. És csak megmutatta, mit is tud valójában!
– Legalább ezerszer visszanéztem már a döntőt, csodálatos volt – válaszolta Liu Shaoang. – Amit a pályán műveltünk, az egész csapat, mind a négyen, fantasztikus volt. Nekem volt három előzésem: tiszták, szépek voltak és mind megfontoltak. A váltóban valóban úgy éreztem, hogy visszajött a „klasszikus Ádó”, nem az a kölyök voltam, aki már az első napon nekiment a falnak, és meglepődött mindenen. Jónak és lazának éreztem magam, és volt bennem bőven erő.

Mi történt az egyéni számokban? Felejtsük is el, mert ön is ezt teszi, vagy inkább megőrzi magában, hogy a későbbiekben tanulni tudjon belőle?
– Inkább szeretném elfelejteni… Úgyis mindenki az aranyéremről, Magyarország első téli olimpiabajnoki címéről beszél, tegyük ezt mi is.

ÜNNEPÉLYES FOGADÁS

Az első téli aranygép fedélzetén az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyaváltóval vasárnap érkezik haza. A Magyar Olimpiai Bizottság mindenkit meghív a csapat ünnepélyes fogadására a Gyakorló Jégcsarnokba (Budapest, Istvánmezei út 3–5.). A magyarok a repülőtérről közvetlen buszjárattal érkeznek a helyszínre, ahol a rövid pályás gyorskorcsolyázók utánpótlás magyar bajnoksága zajlik. A versenyt követően, az „aranygép” érkezésének tényleges időpontjától függően 12 és 15 óra között egy órát nem meghaladó időtartamú ünnepségre várják a sportszerető közönséget és a média dolgozóit.

Amikor három körrel a vége előtt megelőzte a világcsúcstartó, Pjongcsangban ötszázon olimpiai aranyat szerző kínai Vu Ta-csinget, érezte, hogy meglehet az elsőség?
– Akkor még nem, akkor még csak annak örültem, hogy Shaolint jól tudtam meglökni, és láttam azt is, hogy szépen megelőzi a kanadai Samuel Girard-t. Tudom, meg a visszanézésből persze látom is, ott sokakban kialakulhatott az az érzés, hogy akkor most már megvan az arany, én belülről ezt kicsit másként éltem meg: egyfelől lihegtem, és keresztbe állt a szemem a futásom miatt, másfelől próbáltam Shaolint követni, hogy ha mégis elesne, legalább a harmadik hely meglegyen, nehogy felérjenek a dél-koreaiak. Sokkhatás alatt voltam, de az utolsó fél körben már bennem is eluralkodott az érzés, hogy meglesz, de biztos csak akkor lettem benne, amikor láttam, hogy nyújtja a lábát a célvonal felé.

Egyébként megvan az emlékezetében a döntő? Emlékszik mindenre, vagy csak pillanatokra?
– Részletek vannak a fejemben, arra például nagyon jól emlékszem, hogy a második váltásnál majdnem hanyatt estem… Előttünk a kínaiak és a kanadaiak voltak, elég szűken váltottak, akkor azért volt egy furcsa mozdulatom – szerencsére talpon maradtam.

És tizenkilenc évesen olimpiai bajnok lett.
– Igen, elég hamar. Persze mindenki ezért dolgozik, és tudtuk is, hogy képesek vagyunk az élen végezni, de azért továbbra is hihetetlen az egész.

Mennyivel tette meghatóbbá azt a csütörtök estét az, hogy az édesapja is ott volt a kangnungi Jégcsarnokban?
– Sőt, aztán az öltözőbe is lehozta hozzánk Orendi Mihály, a szövetség ügyvezető igazgatója. Nem sírt, de nem tudott megszólalni: egyszerűen csak boldog volt. Aztán felhívtam az édesanyámat, a nagyszüleimet – ők örömükben sírtak. Mind.

Azt mondja, hihetetlen mindaz, ami történt, úgy talán még inkább az, amin keresztülmentek a kvalifikációs világkupa-sorozatban, amikor még a kvótaszerzésért is izgulni kellett.
– Amit akkor Isten elvett tőlünk, azt most ebben a döntőben, ezen a futamon mind visszakaptuk. Balszerencsések voltunk a világkupa-sorozatban, ez nem vitás, de most már ez nem számít.

Kérdés, hogy most mi számít: három hét múlva világbajnokság lesz Montrealban, de az is valószínűsíthető, hogy „szétszedik” önöket a rajongók és az újságírók.
– Már Pjongcsangban is elég nagy érdeklődés mutatkozott irántunk a döntő megnyerése óta, jöttek szép számmal a rajongók is, az üzenetek is, a legszebb az egészben, hogy negatív megnyilvánulást egyáltalán nem tapasztaltam. Szilágyi Áron, Szász Emese, Hosszú Katinka, Gyurta Dániel is gratulált nekünk, Usain Bolt pedig megüzente, hogy nemsokára érkeznek a dedikált pezsgők is. Durva időszak következik, szerintem nem tudunk majd úgy végigmenni az utcán, hogy ne ismernének fel, de majd ez is elmúlik egyszer.

És jön újra a munka – néhány év múlva már egészen modern jégpályán.
– Nagyon remélem, hogy így lesz. Ha megépül végre az a jégpálya, először is remélem, hogy jó nevet kap.

Na, akkor harcolhatnak egyet: Liu Shaolin Sándor vagy Liu Shaoang a jobb választás-e?
– Szerintem a Liu fivérek csarnoka jó megoldás lenne, nem? Szóval, ha megépül, remélem, még többen kezdenek el korcsolyázni Magyarországon, a külföldiek is jöhetnek hozzánk edzőtáborozni, és mindenki még inkább láthatja majd, hogy jól működő rendszer alakult ki az elmúlt években. És még szebb lehet a jövő.

Vagyis a pjongcsangi arany tényleg csak egy állomás volt?
– Nem vicceltem, amikor ezt mondtam, komolyan gondoltam. Ez nem a pályafutásunk vége! Oké, Knoch Viktornak lehet, hogy az, de a többieknek még nem, és ha továbbra is jól építkezünk, ez az aranyérem remek kezdet lehet mindannyiunknak. Nemcsak nekünk, sportolóknak, hanem az egész sportágnak, sőt egész Magyarországnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik