HIRDETÉS
HIRDETÉS
KOVÁCS ERIKA, TUMBÁSZ HÉDI (fotó) 2018.04.29 14:24 Frissítve: 2018.04.29 14:46

„Honnan veszi, hogy beteljesült az álmunk?” – egy nap Liuékkal

Néha olyanok, mint a tűz és a víz, hiszen amíg az egyikből ömlik a szó, a másik rendszerint hallgat. Máskor meg nagyon is egyformák: ha munkáról van szó, egyikük sem ismer lehetetlent, ahogyan akkor sem, ha kiélezett szituációban kell nagyot alkotni. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, a kínai apától és magyar anyától származó testvérek külön-külön is nagyszerű emberek – együtt, egymást segítve viszont ennél még többek: kivételes és különleges egyéniségek. És fantasztikus sportolók.

HIRDETÉS
Liu Shaolin Sándornak (balra) és Liu Shaoangnak nem kell vigyáznia az étrendjére. Főzni nem tudnak a fiúk, enni annál jobb étvággyal

 

 

„Zárva” – hirdeti a budapesti Gyakorló Jégcsarnok ajtajára kifüggesztett tábla. Bizony, holt szezon van, már ami a jeges sportágakat illeti, a rövid pályás gyorskorcsolyázók meg aztán kiváltképp megérdemlik a pihenőt a pazar idény, még inkább a fantasztikus sikersorozat után.

De a zárt ajtó egyszer csak kinyílik…

HAJÓS ALFRÉD ÉS A VÁLTÓ

LIU SHAOLIN SÁNDOR
Született: 1995. november 20., Budapest
Klubja: MTK Budapest
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (váltó, 2018), világbajnok (500 m, 2016), 2x vb-2. (500 m, váltó, 2015), 2x vb-3. (egyéni összetett, 2016; váltó, 2017), Európa-bajnok (1000 m, 2017), 6x Eb-2. (váltó, 2015, 2016; 1000 m, 1500 m, egyéni összetett, 2016; egyéni összetett, 2017), Eb-3. (váltó, 2013, 2017, 2018), 2x olimpiai 5. helyezett (500 m, 1500 m, 2018)

„Indulhatunk?” Liu Shaolin Sándor áll előttünk – nehéz lenne jellemezni ezt a fiút, mert néha tényleg az az érzése az embernek, mintha… Szóval, ilyen nincs. Minden körülmények között, legyen az világbajnoki vagy olimpiai döntő vagy egy szimpla edzés, de akár egy napsütötte délutáni fagyizás, szóval ő mindig mosolyog. Olyan, már-már hihetetlen magabiztossággal éli a mindennapokat, hogy az tényleg elképesztő. Bár a magabiztosság helyett inkább az egészséges önbizalom a helyes megfogalmazás, hiszen nyoma sincs nála a nagyképűségnek, a laza stílus nem jelent flegma megjegyzéseket – nincsenek lekicsinylő és becsmérlő megnyilvánulások, csak határtalan jókedv, optimista életszemlélet.

No meg persze irgalmatlan mennyiségű munka és hatalmas alázat.

LIU SHAOANG
Született: 1998. március 13., Budapest
Klubja: MTK Budapest
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (váltó, 2018), 3x vb-2. (1500 m, 2016; 1000 m, 2017; váltó, 2015), 2x vb-3. (500 m, 2016; váltó, 2017), 4x Eb-2. (váltó, 2015, 2016; 1000 m, 1500 m, 2017), Eb-3. (váltó, 2018)

„Ja, persze, nemcsak én kellek nektek, hanem Ádó is, de jön ő is mindjárt!” – jegyzi meg az idősebbik Liu fivér.

És lőn. Liu Shaoang is kilép az ajtón, aztán még várunk rá, mert egy ismerős leányzó hosszú percekre lefoglalja – beszélgetnek. És a kisebbik Liut egyáltalán nem hozza lázba, hogy a bátyja már jó ideje túráztatja az autót.

A tehetségüket, alázatukat és szorgalmukat leszámítva, no meg azt, hogy mindketten tisztelettudók, amolyan „rajzolnivaló” fiatalok, tűz és víz a két testvér. Ádó hallgatag, visszafogott, az a típus, aki ritkán szólal meg, ám ha megteszi, arra mindenki felkapja a fejét. És nem azért, mert üvöltve közöl valamit, sokkalta inkább mert rendre valami ütőset, előremutatót mond.

Ezúttal mondjuk csak azt, hogy „Indulhatunk!” – Sándorunk pedig engedelmeskedik is, így lassacskán elhagyjuk a jégcsarnokot.

Irány a Hősök tere – két ilyen klasszissal hová is mennénk?!

 RÖVIDEN, IGAZAT
Melyik ország jelenleg a világ legjobbja rövid pályás gyorskorcsolyában?
Liu Shaoang: Dél-Korea.
Liu Shaolin Sándor: Szerintem is. Hatalmas merítési lehetősége van.

És ki a legjobb short trackes manapság?
L. S.: Olyan nincs.
L. S. S.: Tényleg nincs.

Akkor másként: a legjobb öt koris között van magyar?
L. S. S.: Naná, hogy van!
L. S.: Kettő is.

Útközben Shaolin megmutatja, mit is tud az újonnan kapott szponzori autó, és elárulja azt is, ha tehetik, együtt mennek mindenhová, dacára annak, hogy öccse is beülhetett nemrég egy új autóba – a rövid pályás gyorskorcsolyázók az elmúlt évek sikerei, meg persze a fantasztikus pjongcsangi olimpiai szereplés jutalmaként kapták az autókat.

Shaolin kicsit mást, kicsit jobbat, mint a többiek, de ezért senki sem berzenkedik, tudja mindenki, hogy az idősebbik Liu a csapat motorja – mindenféle értelemben.

Ezúttal is ő irányít, Shaoang csendben ül mellette, ahogyan megszoktuk, csak néha-néha szólal meg, elsőként akkor szalad mosolyra a szája, amikor leparkolunk a Városligetben, az autó előtt pedig elhalad egy szemrevaló teremtés.

A hangulat megvan, fotóriporterünk minden kérését teljesítik a fiúk, másznak az emlékműre, mosolyognak, guggolnak, egymás felé fordulnak – profik, de az elmúlt hónapokban hozzá is szokhattak a felhajtáshoz és a különleges kérésekhez is.

Valóra vált az álmuk, mi a legvalószínűtlenebb, ami azóta történt? Volt egyáltalán ilyen?
Liu Shaoang: Honnan veszi, hogy beteljesült az álmunk?

Ó, bocsánat, korrigáljunk: az egyik álmuk valóra vált.
L. S.: Oké, így már jó a megfogalmazás.

Felveszem a kesztyűt, hiszen ön előtt áll az érettségi, a vizsga is ebbe a kategóriába tartozik.
L. S.: Nyert. De az inkább rémálom. (Nevet.)
Liu Shaolin Sándor: Hogy mire nem számítottunk? Nem voltunk felkészülve arra, hogy azt kérdezgetik tőlünk, sikerült-e már feldolgozni az olimpiai győzelmet. A viccet félretéve: csak sejtettük, mi vár ránk, ám ennyi megkeresésre és felkérésre azért mi sem számítottunk.
L. S.: Ahogyan arra sem, hogy ez az egész ilyen nehéz lesz.
L. S. S.: Az is meglepő volt, hogy Dél-Koreában ennyire népszerűek lettünk. Nemcsak az olimpia ideje alatt, hanem azóta is – legutóbb a Deák téren sétáltunk, amikor dél-koreai turisták állítottak meg minket és mesélték el, mennyien szeretnek minket. Itthon is erre törekszünk, azt például már elég sokan tudják, hogy olimpiát nyertünk…
L. S.: És még többen fogják tudni, mert ahogyan a könyvek rögzítik, hogy Hajós Alfréd nyerte Magyarország első nyári olimpiai aranyérmét, azt is fogják, hogy a férfiváltónk szerezte az első téli olimpiai elsőséget. Azért ez olyan fura…

A nagy felhajtás, a sok megkeresés, a dicsőség nem hozhatja magával, hogy…
L. S. S.: …hogy elszállunk? Nem félek ettől. Lehet, hogy nagyképűnek tűnik, de engem már nem mozgat meg olyan nagyon semmilyen díj, és az sem, ha egy másik hírességgel találkozunk. Azért nem, mert mi is vagyunk valakik, mi is sok mindent elértünk már. Attól sem félek, hogy nem lesz motivációnk, dehogynem lesz, újra olimpiai bajnokok akarunk lenni! Egyébként pedig négyen vagyunk, ha azt érzi bármelyikőnk, hogy baj van, korrigálunk. Ez mindig is így volt – mindig őszinték voltunk egymáshoz, elmondtuk, mit gondolunk, s ez minden téren így volt. Például akkor is, ha valaki új ruhában vagy új cipőben állított be az edzésre.

Ki diktálja a trendet csapaton belül?
L. S. S.: Ádó és én. (Nevet.)

 

OMLETT ÉS ZACSKÓS LEVES

Közben végzünk a fotózással, pontosabban egy részével, és mivel Liu Shaolin Sándor gyomra egyre hangosabban jelez, gyorsan éttermet keresünk. Amíg a fiúk az étlapot tanulmányozzák, a pincérek mutogatással és mosollyal jelzik, bizony, tudják, kik tisztelték meg a helyet – a testvérek számára ez megszokott, meg sem lepődnek.

Figyelniük kell arra, mit esznek?
L. S. S.: Én mindig azt eszem, ami boldoggá tesz.
L. S.: Csak a sertéshúst hanyagoljuk, egyébként jöhet minden, még az is, ami csúszik-mászik.

És mi az, amit el is tudnak készíteni?
L. S.: Például a zacskós levest.
L. S. S.: Nekem nagyon ízlik az az omlett, amit én csinálok, de tény, a szakácsművészetünket nem fejlesztettük tökélyre. Édesapánk nagyon jól főz, anyukánk is, mi nemigen.
L. S.: Apukánk festő, lassan olyan jól főz, mint ahogyan fest.

Ha már a családról beszélnek: nemigen nyilatkoztak még arról, hogyan élték meg, amikor a szüleik elváltak.
L. S. S.: Én tizenhárom éves voltam, Ádó tizenegy, de valójában nem változott semmi. Nem hallottuk őket veszekedni, egyszer közölték velünk, hogy együtt már nem megy tovább. Mindkettejükkel sokat voltunk együtt: eleinte édesanyánknál laktunk, de mert a XVII. kerület messze volt az iskolától és a jégcsarnoktól, átköltöztünk apához a tizedikbe.
L. S.: Én sem éltem meg traumaként. Nem volt ezzel gond, hiszen figyeltek ránk a válás után is.

Ez azután történt, hogy hazajöttek Kínából?
L. S. S.: Igen, utána.

Annak a majdnem másfél kínai évnek, amely alatt nagyon sok mindent megtanultak a jégen, mekkora szerepe volt abban, hogy olimpiai bajnokká váltak?
L. S. S.: Hatalmas. Megadta az alapokat, de csak egyik tényezője volt a sikernek. Sok más is kellett hozzá. Például az, hogy később Lina, a kínai edzőnk idejöjjön dolgozni, hogy a rutinos társak, például Knoch Viktor és Heidum Bernadett, mindig elmondják a véleményüket, hogy kiharcoljuk a jobb körülményeket. De kétségtelen, hogy a nagy egészben a legtöbbet azok a kínai hónapok nyomnak a latban.

Pedig merész vállalás volt.
L. S.: És ijesztő. Egy új világba csöppentünk nagyon fiatalon. Olyan helyre, ahol még nem jártunk előtte, és ahol senkit sem ismertünk.
L. S. S.: Ez így azért nem igaz, hiszen Kínában voltunk már előtte többször is.

Kijavította a bátyja…
L. S.: Megszoktam már.
L. S. S.: Csak segíteni próbálom Ádót! Mindig elmondom neki, hogyan is kellett volna fogalmaznia.



Ha jól tudom, az édesapjuk úgy nevelte önöket, hogy a nagyobbik fivérnek mindig pátyolgatnia kell a kisebbiket, ám számolnia kell azzal, hogy egy idő után a kicsi megelőzi a nagyot.
L. S.: Tényleg ezt mondogatta, de szerintem sohasem gondolta komolyan.

És ön hogyan gondolja?
L. S.: Már megelőztem Shaolint, nem?
L. S. S.: Amúgy igaza van, hiszen fiatalabban lett olimpiai bajnok.

Ez tagadhatatlan. Irigykednek néha egymásra?
L. S.: Semmi értelme, hiszen egy család vagyunk, a siker mindig közös.

Veszekedni sem szoktak?
L. S.: Azért van közös családi tetoválásunk, hogy ránézzünk, lecsillapodjunk, és tudatosuljon újra, hogy összetartozunk.
L. S. S.: Néha összekapunk, leginkább azon, ha nem informálom valamiről. Ha megbeszélek egy interjút, de nem szólok neki. Azért nem szoktam, mert számomra az, hogy én megbeszéltem kettőnk nevében valamit, olyan, mintha vele is megbeszéltem volna.

Elképzelni is nehéz, milyen, amikor Liu Shaoang hevesebben közli a véleményét.
L. S. S.: Pedig van ilyen. (Nevet.)

Mindig ilyen hallgatag volt?
L. S. S.: Elvettem és elveszem tőle a szót. Egyébként aki jól ismeri Ádót, annak nem ez a véleménye. Beszél ő többet is, de ha jobban belegondolok: az az ember, aki össze van zárva velem egész nap, és velem töltheti szinte mind a huszonnégy órát, hallgathat engem, annak a világ már nem is olyan érdekes…

Van hozzáfűznivalója?
L. S.: Nincs.

Inkább hallgat, csak már legyen vége az interjúnak?
L. S. S.: Ádónak van egy hihetetlen tulajdonsága: sohasem érzi bunkónak megkérdezni, hogy „Megyünk?”.

Ez a legrosszabb tulajdonsága az öccsének?
L. S. S.: A legidegesítőbb tulajdonsága talán az, hogy mindig meg kell kérni mindenre, nem jönnek maguktól a dolgok nála.
L. S.: Engem már a jelenléte is idegesít. (Nevet.) Azt nem szeretem egyébként, de erről beszélt ő is az előbb, hogy egyeztet valakivel valamiről, aztán nem szól róla – indulás előtt fél órával meg néz nagy szemekkel, hogy miért értetlenkedem.

Csavarjunk egyet a kérdésen: mi a testvérük legjobb tulajdonsága?
L. S. S.: Az, hogy ha megkérem valamire, általában nagyon jól megcsinálja.
L. S.: Fontos kérdésekben lehet rá számítani.

Sohasem okoz feszültséget, hogy tényleg együtt vannak a nap huszonnégy órájában?
L. S. S.: Néha okoz, de minket kiskorunk óta úgy neveltek, hogy segítsük egymást. A nap végén, történjen bármi is, a testvéred ott van veled, ő áll melletted. Tényleg jó testvérek vagyunk, számíthatunk egymásra.

Kisebb korukban csak verekedtek néha?
L. S.: Még olyan is volt, hogy én vertem meg Shaolint.

 

 
AZ EGYES ÉS A KETTES EMBER

Adok-kapokba nem fordul a beszélgetés, már csak azért sem, mert a fiúk gyakran mosolyognak egymásra, a verekedős résznél pedig kicsit besegít a legkisebb tesó, Léna is, felhívja ugyanis Shaolint, aki így néhány percre kiesik a társalgásból. De legalább alkalom nyílik arra, hogy kicsit a fiatalabbik fivérrel beszélgessünk.

Az olimpia előtt a bátyja elárulta, hogy a váltón belül akadtak konfliktusok, sőt, az is előfordult, hogy egy-egy beszélgetés veszekedésbe csapott át.
L. S.: Ilyen mindig volt, és lesz is! Ez tart össze egy csapatot, ezek a beszélgetések, viták tartják életben a váltót. Az a jó, hogy mindig meg tudunk beszélni mindent.

Nem félnek belemenni a konfliktusba?
L. S.: Ugyan miért félnénk? Belemegyünk mi akár bunyóba is! (Nevet.) Ha nem beszélgetünk, minden csak rosszabb lesz. A legjobb házasságban is vannak viták és mélypontok, nem?
Ilyenkor ki viszi a szót?
L. S.: Leginkább Shaolin, de ha megkérdeznek, elmondom a véleményemet én is. Ez a ritkább. Leginkább csak hallgatok – pontosabban meghallgatok mindenkit, aztán kialakítom az álláspontom.

De ugye nem azért hallgat, mert ön a legfiatalabb a csapatban? Képtelenségnek tűnik ugyanis, hogy ne fogadják el önt a társak.
L. S.: Persze hogy elfogadnak. Minden nagyképűség nélkül: nem véletlenül vagyunk mi az egyes és a kettes ember a csapatban. Ez ugye azt jelenti, hogy egy verseny során mi vagyunk a legtöbbet a jégen, és azt, hogy a mi végsebességünk a legmagasabb. És azt is, hogy mi jobb befejező emberek vagyunk. Emiatt van jó adag teher is a vállunkon.

Amíg ön telefonált, azt mondta az öccse, hogy egy-egy csapaton belüli beszélgetés, esetleges vita során ő leginkább hallgat.
L. S. S.: Ez így is van, aztán meg nekem otthon mondja a magáét. Akkor bezzeg kinyílik teljesen. De megszoktam már, egyszerűen ilyen típus. Mindig hallgat, de ha hazaérünk, kiszakad belőle minden! El tudja képzelni, hogy ez után az interjú után mit fogok én kapni otthon?!

 PÉLDAKÉPNEK LENNI
Első téli olimpiai bajnokaink: Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor (Fotó: MOKSZ/Derencsényi István)

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang rengeteget dolgozott azért, hogy a világ legjobbjai közé kerüljön – a rövid pályás gyorskorcsolya hazánkban csupán néhány évtizedes múltra tekint vissza, ám a két fiúnak is köszönhetően az elmúlt éveket már a nagyobbnál nagyobb sikerek jellemezték. És még mindig nincs vége: a testvérek igazán nemes célt tűztek ki maguk elé.

„A pjongcsangi diadal után lehet, hogy száz kisgyereket visznek le a jégre a szüleik, ám könnyen előfordulhat, hogy csak húsz százalékuk marad ott. Ha viszont négy év múlva újra olimpiai bajnokok leszünk, ez a szám nőhet, hiszen talán a szülők is elgondolkoznak azon, hogy itt tudatos munka zajlik, a siker nem a véletlennek köszönhető. Ez számunkra nagyon fontos. Példaképekké szeretnénk válni, hiszen nekünk rossz volt az elején, hogy nem volt egy Hosszú Katinkánk vagy egy Szilágyi Áronunk, aki odajött volna hozzánk az edzéseken, megsimogatta volna a fejünket, és egy-két szóval biztatott volna minket. Ez hatalmas többlet lehet egy gyereknek, mi pedig szeretnénk ezt a szerepet is betölteni” – szól a fiúk egybehangzó véleménye.

 

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.07.23 15:57:36

Téli sportok KOHÁN GERGELY

A kétszeres olimpiai bajnok még nem áll készen a visszavonulásra, de a családdal többet foglalkozna.

2018.07.04 09:05:10

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Az amerikai rövid pályás gyorskorcsolyázónak az országváltás miatt egy szezont ki kell hagynia.

2018.06.13 23:02:31

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

A női versenyzők tényleg jelezték, hogy nem tudnak tovább dolgozni a válogatott kínai vezetőedzőjével.

2018.06.10 11:15:47

Téli sportok CSINTA SAMU

A hat olimpiát megjáró sílövőt a legnagyobb sikerek elkerülték, mégsem beszél hiányérzetről.

2018.06.08 20:53:48

Téli sportok nemzetisport.hu

Tófalvi Éva az egyetlen romániai sportoló, aki hat téli olimpián indulhatott.

HIRDETÉS
HIRDETÉS