Gyorskorcsolya: Tudunk nagy meglepetéseket szerezni – Liu Shaolin Sándor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.22. 19:45
Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó szerint tud majd nagy meglepetéseket okozni a férfiváltó úgy, hogy vannak új emberek a csapatban.

Az idei téli olimpián a váltóval aranyérmes rövid pályás gyorskorcsolyázót arról kérdezték szombaton az M1 aktuális csatornán, hogy mire lehet képes az átalakuló együttes, hiszen Knoch Viktor ebben az évben pihen és vannak új csapattagok. Közölte: nagyon keményen készülnek és próbálnak újra meglepetéseket okozni.

Szólt arról is: nagyon izgalmas lesz a szezon, hiszen olimpiai bajnokként állhatnak oda minden egyes futamra. Két hét van az országos bajnokságig, azt is izgatottan várja – tette hozzá.

Liu Shaolin Sándor elmondta azt is: nagyon várja az úszóvilágkupa-sorozat budapesti állomását, ahol október 4-én a Duna Arénában más sportágak klasszisaival együtt ugrik a medencébe. Kénytelen lesz felkészülni, mert nem szeretne utolsó lenni – mondta a gyorskorcsolyázó, hozzátéve: öccsével, Liu Shaoanggal úszással kezdték gyerekkorukban, de csak körülbelül másfél évig űzték ezt a sportot, tehát nagyon régen úszott.

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összeállítású négyes a februári, pjongcsangi játékokon megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét.

Az úszó-vk bemutató futamán Liu Shaolin Sándor mellett rajthoz áll Eric Moussambani, azaz Eric, az Angolna, az olimpiai és világbajnok tornász Berki Krisztián, a tavalyi Év sportolója, a gátfutó vb-bronzérmes Baji Balázs, a nemrég a crossfit-világbajnokságon nagy meglepetésre ezüstérmes Horváth Laura, az olimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes párbajtőrvívó Somfai Péter, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó Veréb István, valamint a válogatottban 42 mérkőzésen 11 gólos futballista, Torghelle Sándor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik