Dopping: eltiltották az olimpiai bajnokot a napvédő krém miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.19. 12:52
Mindössze két hónapos eltiltást kapott Therese Johaug norvég sífutó, akinek pozitív doppingtesztjét múlt héten jelentették be.

A 28 éves sportoló szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebol nyomaira bukkantak egy előre be nem jelentett ellenőrzés során. Elmondása szerint a tiltott szert egy napvédő krém tartalmazta, melyet Fredrik Bendiksen csapatorvostól kapott.

Az eltiltás azt jelenti, hogy Johaug december 18-ig nem versenyezhet, azaz kihagyja a szezon elejét, így jelentősen csökkent az esélye, hogy megvédje a címét a világkupa-sorozat összetett pontversenyében.

A hétszeres világbajnok Johaug pályafutása során három olimpiai érmet nyert, köztük egy aranyat a 2010-es, vancouveri játékokon a 4x5 kilométeres váltó tagjaként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik