Curling-vb: második vereségét szenvedte el a magyar páros

Vágólapra másolva!
2017.04.24. 08:44
Az első fordulóban elszenvedett vereséget követően vasárnap előbb nyert, majd újra kikapott a magyar duó a vegyespáros curling-világbajnokságon.

A pjongcsangi olimpiai kvótáért harcoló Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt kettős a horvát párost könnyedén, 10–2-re győzte le, majd a veretlen lettektől nagy csatában, 6–5-re kikapott. a horvát párost könnyedén, 10–2-re győzte le, majd a veretlen lettektől nagy csatában, 6–5-re kikapott.

A viadal honlapja szerint a magyarok csoportjuk hatodik helyén állnak, a hétfői folytatásban pedig a brazilok ellen lépnek jégre. A magyar páros célkitűzése az, hogy az első három között végezzen a vb-n.

A kanadai Lethbridge-ben zajló világbajnokságon a részt vevő 39 csapatot öt csoportba osztották, s a nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a verseny.

Jövő februárban a dél-koreai téli játékokon nyolc kettős vehet részt, ebből egy a házigazdáké lesz. A másik hét páros a tavalyi és az idei vb összesített rangsora alapján szerezhet kvótát. Mivel a 2013-ban és 2015-ben világbajnok magyar duó tavaly már a nyolcaddöntőben kiesett, ezúttal kimagasló teljesítményre lesz szüksége, hogy indulási jogot szerezzen az olimpián jövőre debütáló számban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik