Curling Eb: két győzelem után kikapott a női válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.19. 23:25
A magyar női csapat vasárnap este szoros mérkőzésen 8–6-ra kikapott a házigazda svájci együttestől a St. Gallen-i curling Európa-bajnokságon.

A Palancsa Dorottya, Miklai Henrietta, Sándor Nikolett, Kalocsai Vera, Micheller Dorottya összeállítású magyarok a németek elleni szombati sikert követően vasárnap korábban 8–7-re verték a cseheket, a nagyon erős svájciakkal azonban – a viadal honlapja szerint – nem bírtak, így elveszítették a veretlenségüket. a németek elleni szombati sikert követően vasárnap korábban 8–7-re verték a cseheket, a nagyon erős svájciakkal azonban – a viadal honlapja szerint – nem bírtak, így elveszítették a veretlenségüket.

A tízcsapatos élvonalban három forduló után már csak a svájciak, az olaszok és a svédek százszázalékosak. A magyar együttes holtversenyben a negyedik helyen áll.

Az Eb-ről az első hét indulhat majd a márciusi kanadai világbajnokságon, az utolsó kettő kiesik a B-divízióba, míg a nyolcadik a második vonal legjobbjával csap össze a vb-részvételért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik