Alpesisí-vk: Ha meg is döntöm a rekordját, Schild marad a legjobb – Shiffrin

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.06. 17:27
Mikaela Shiffrin minden bizonnyal még az alpesi világkupa jelenlegi idényében megdönti Marlies Schild rekordját a műlesiklásban aratott futamgyőzelmeket illetően, ugyanakkor nem gondolja, hogy jobb lenne az osztrák sízőnél.

„Minden jel szerint elérem a csúcsot ebben a szezonban, de ha meg is történik, csak papíron leszek a legjobb. Számomra mindig is Schild marad minden idők legnagyobb szlalomosa, mivel a technikájával új stílust teremtett a szakágban" – mondta a 23 éves amerikai versenyző.„Minden jel szerint elérem a csúcsot ebben a szezonban, de ha meg is történik, csak papíron leszek a legjobb. Számomra mindig is Schild marad minden idők legnagyobb szlalomosa, mivel a technikájával új stílust teremtett a szakágban" – mondta a 23 éves amerikai versenyző.

Mikaela Shiffrin a jelenlegi vk-idényben mindkét eddigi műlesiklófutamot megnyerte, így már 34 elsőségnél tart ebben a számban, azaz mindössze egyetlen siker választja el attól, hogy utolérje a 2014-ben visszavonult Marlies Schildet. Erre legközelebb a franciaországi Courchevelben lesz lehetősége december 22-én.

A 37 esztendős Schild 2011-ben lett világbajnok műlesiklásban, míg Shiffrin a legutóbbi három vb-n szerzett aranyérmet a leglassabb számban. Előbbi olimpián nem tudott a csúcsra érni, ugyanis 2006-ban bronz-, míg 2010-ben és 2014-ben ezüstérmes volt az ötkarikás játékokon, Szocsiban ráadásul éppen Shiffrin előzte meg, aki Pjongcsangban meglepetésre a negyedik helyével lemaradt a dobogóról, de vigasztalhatta, hogy előzőleg diadalt aratott óriás-műlesiklásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik