Alpesi sí: Úgy éreztem, az életemért küzdök – Miklós Edit

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2017.01.16. 13:32
null
„Nagyon nehéz, fájdalmas és fárasztó út lesz.”
Miután Miklós Edit vasárnap délelőtt óriásit bukott a világkupa Altenmarkt-Zauchensee-i lesiklóedzésén, az éjjel többórás műtéttel kellett stabilizálni térdeit. A csíkszeredai versenyző az operáció másnapján először a Nemzeti Sportnak nyilatkozott részletesen.



Borzalmas balesete ellenére Miklós Edit viszonylag optimista hangulatban várta a vasárnapi műtétet, hétfő délelőtt viszont kicsit elkenődött, az Innsbruck melletti magánklinika egyik kezelőorvosa ugyanis újabb részleteket árult el neki térdsérülése súlyosságáról:

„Mit mondjak? Nem kaptam túl jó híreket legutóbb, úgyhogy most egy kicsit szomorú vagyok, de ez szerintem idővel elmúlik. Azt mondták, hogy a jobb térdemben mind a négy szalag elszakadt, de ezeket össze tudták varrni. Öt-hat hónap múlva meg kell nézni, hogy azok összeforrtak-e. A meniszkusz is sérült, de azt visszavarrták, és jó hír, hogy a patella széle nem sérült meg. A bal térdemben viszont az első keresztszalag elszakadt, azt már nem tudták összevarrni, pótolniuk kellett más szalaggal. A meniszkuszt itt is vissza kellett varrni. De úgy érzem, sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna. A fejemet, gerincemet is megüthettem volna, de szerencsére e téren nincs semmi gond. Csináltak agyi CT-t, nincs bevérzés, rendben vagyok.”

Mivel mindkét térde súlyosan megsérült, Miklós Edit hosszabb rehabilitációs szakaszra számít, motivációja azonban semmit sem csorbult:

„Úgy gondolom, hogy a dolgok okkal történnek, de egyelőre nem tudom, ez miért esett így. Próbálok pozitívan gondolkodni. Biztos, hogy jó kezekben vagyok, és meg fogok gyógyulni. Nagyon nehéz, fájdalmas és fárasztó út lesz, de biztos vagyok benne, hogy vissza tudok térni a topformámhoz. Egyelőre a legnagyobb motivációm, hogy egészséges legyek, és százszázalékos formában tudjak sportolni. Az érdekel leginkább, hogy ez a sérülés ne akadályozzon a sportban.”

A balesetről elmondta, borzalmas pillanatokat élt át esés közben és után, mert nem csupán a térdében jelentkező elképesztő fájdalommal kellett megküzdenie:

„Már esés közben éreztem, hogy kifordul a lábam és nagyon fáj. De ami igazán drasztikus volt, hogy valamiért bepánikoltam, a hörgőim összeszorultak, és nem kaptam levegőt. Úgy éreztem, az életemért küzdök, mert nem kaptam levegőt. Megijedni is alig volt időm, mert sem a levegő, sem a nyál nem ment le, és az sem segített, hogy azonnal beadtak egy nagy adag nyugtatót, így el sem tudtam mondani, mi a problémám. Ennyire súlyos balesetet még nem szenvedtem. Az a legrosszabb, hogy mindkét térdem sérült.”

Edzőjéhez, Stefan Abplanalphoz hasonlóan ugyanakkor Miklós Edit is bizakodó, hogy a 2018-as olimpiára százszázalékos formában érkezhet meg:

„Úgy vélem, a jövő szezonban már tudok versenyezni. Az erőmet kell majd visszaszereznem, mert a technikát nem felejti el az ember. Ha fizikailag és mentálisan is meg tudok erősödni, akkor semmi akadálya, hogy a céljaimat elérjem.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik