Alpesi sí: Miklós megismételné az óriási bravúrját

Vágólapra másolva!
2016.02.11. 16:51
Miklós Edit szombaton hasonlóan jól akar szerepelni a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Crans Montanában sorra kerülő állomásán, mint két éve, amikor ugyanitt ötödik lett lesiklásban.

A 27 éves magyar sportoló nemcsak a szép emlékei miatt bízhat a jó eredményben, hanem a mostani szezonban mutatott teljesítménye alapján is. Az erdélyi születésű síző a 2015–2016-es idényben többször végzett már az első tízben, legutóbb, szombaton Garmisch-Partenkirchenben például a hetedik legjobb idő volt az övé.

„A múlt heti garmischi viadalom után viszonylag gyorsan kipihentem magam, masszázs és edzések segítettek a regenerálódásban – idézte a magyar szövetség hírleve Miklós Editet, aki Svájcban csak a szombati versenynapra koncentrál. – Az előttem álló hétvégén ugyan két versenyszámot rendeznek, de én csak lesiklásban indulok, a vasárnapi szuperkombinációban nem állok rajthoz.”

Miklós Edit megemlítette: sokat jelent számára az a tudat, hogy ezen a versenyen egyszer már gyors volt. „Nagyon hajtok majd az újabb sikerért” – mondta.

A 2014-es szocsi olimpián lesiklásban hetedik magyar síző a szakági világkupában a 12. helyen áll 137 ponttal, míg az összetett pontversenyben a 41. pozíciót foglalja el 143-mal.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik