Alpesi sí: jövőre visszavonul a kétszeres olimpiai bajnok Maze

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.20. 23:32
Tina Maze, a szlovénok kétszeres olimpiai bajnok, világkupa-győztes alpesi sízője csütörtökön bejelentette, hogy jövőre visszavonul a versenyzéstől.

A 33 éves sportoló elmondta, hogy a világkupán január 7-én áll rajthoz utolsó alkalommal, méghozzá Mariborban, ahol 1999-ben bemutatkozott a nemzetközi sorozatban.

„Komoly motivációt jelent, hogy utolsó alkalommal hazai közönség előtt versenyezzek” – tette hozzá, majd azt is elárulta, nem kizárt, hogy februárban St. Moritzban megpróbálja megvédeni a lesiklás világbajnoki címét.

„Nagyon boldog vagyok azzal, amit elértem. Nem érzem, hogy ilyen magas szinten kellene sportolnom a továbbiakban. Rájöttem, hogy már nincs bennem olyan energia vagy motiváció, ami a legmagasabb szintű versenyzéshez szükséges” – mondta Maze, akinek döntése nem volt váratlan. Az előző idényt teljes egészében kihagyta, és a folytatást mérlegelte.

Maze elárulta, hogy továbbra is az Eurosport televízió szakkommentátoraként fog tevékenykedni: „Semmi sem helyettesítheti azt az adrenalint, amit az olimpiai vagy a világkupa-versenyek jelentenek, de új fejezet kezdődik az életemben. Nagyon izgatott vagyok, és remélem, képes leszek más szemszögből megvilágítani a versenyeket a szurkolóknak a közvetítések során”

Maze remeklése 2008-ban kezdődött, amikor saját független csapatot hozott létre, amelyben olasz edzője – egyben élettársa –, Andrea Massi irányítja a szakmai munkát. Az összetett világkupában 2010-ben negyedik lett, ezt követően minden évben egy helyet javított, így 2013-ban pontrekorddal az élen végzett. Szocsiban 2014-ben megnyerte Szlovénia első, majd második téli olimpiai aranyérmét.

Andrea Massi csütörtökön úgy fogalmazott: különösen büszke rá, hogy barátnője doppingszerek használata nélkül jutott sportága csúcsára: „Tina a legjobb bizonyíték a fiatal sportolók számára, hogy akkor lesz a legjobb valaki, ha normális ételeket fogyaszt, például rántott húst, tésztát, zöldségeket és gulyáslevest”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik