Alpesi sí: borzalmas esés, vége a világklasszis szezonjának

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 22:11
Térdszalagszakadás miatt véget ért a szezonja a norvég Aksel Lund Svindalnak, aki vezeti a férfi alpesi sízők összetett pontversenyét a világkupában.

Az olimpiai aranyérmes és ötszörös világbajnok síző szombaton a kitzbüheli lesiklóviadalon bukott. Motoros szánnal vitték le a pályáról, de addig a saját lábán jutott el. Saját bevallása szerint eleinte nem tűnt olyan súlyosnak a térdsérülése, ám mint kiderült, elszakadt az egyik szalagja (ACL), így meg is műtötték az innsbrucki kórházban.

A 33 éves klasszis versenyző a mostani idényben egy súlyos sérülés után tért vissza, ugyanis szinte a teljes előző szezont kihagyta Achilles-ín-szakadása miatt. A vk-sorozatban – amelyet 2007-ben és 2009-ben megnyert – jelenleg 107 pontos előnnyel vezet a legutóbbi négy kiírásban győztes osztrák Marcel Hirscher előtt úgy, hogy hét futamon is első lett.

Két osztrák síző, Georg Streitberger és Hannes Reichelt is kiesett, előbbi hasonló sérülést szenvedett, mint Svindal, így őt is megoperálták, míg utóbbi megúszta zúzódásokkal a balesetét; ezek miatt amúgy beszüntették a versenyt. A kitzbüheli viadal terepét a legveszélyesebb lesiklópályaként tartják számon.

Svindal baleste

Videomontázs a három esésről

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik