Vonn elfoglalná Maze trónját, Bode Miller visszatér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.25. 11:12
null
Lindsey Vonn sérülése után kapaszkodna vissza a csúcsra (Fotó: Action Images)
A hétvégén a férfi és a női óriás-műlesiklással az ausztriai Söldenben megkezdődik az alpesi síelők világkupa-sorozata. Ez az évad kiemelt fontosságú, hiszen februárban téli olimpiát rendeznek Szocsiban. Nagy kérdés, hogy a súlyos sérülése után lábadozó Lindsey Vonn képes lesz-e visszaszerezni az összetett elsőséget, amit a szlovén Tina Maze egészen brutális fölénnyel és rekorddal hódított el. A férfiaknál a címvédő osztrák Marcel Hirscher három évtized óta nem látott bravúrt érhet el. Bode Miller másfél év után visszatér.

A 29 éves Lindsey Vonn és 30 esztendős Tina Maze első összecsapására még biztosan várni kell néhány hetet. Noha a februári súlyos sérülése óta már sok idő telt el, az amerikai még mindig nem érzi úgy, hogy készen áll a versenyzésre. Söldenben már edzett, de Facebook-üzenete szerint mégsem indul el a szombaton.

„A söldeni edzőtábor remekül sikerült, sokat haladtam előre, de úgy érzem, hogy több tréningre van szükségem, mielőtt rajthoz állok – írta Vonn. – A türelem nem az erősségem, tehát most igen nehéz nem versenyezni, de ez csak még izgatottabbá tesz a következő alkalomra. Hazamegyek Vailbe, folytatom a felkészülést Beaver Creekre és a legfontosabb célomra, a februári olimpiára.”

Bár biztosan sajnálja vetélytársa helyzetét, Tina Maze nagy lehetőséget kapott a címvédésre, amennyiben a többi hölgy is az elmúlt szezonban mutatott formáját hozza. Vonn sérülése miatt Maze szárnyalt, 2414 ponttal nyerte meg az előző összetett világkupát tavasszal. A második helyen végző német Maria Höfl-Riesch 1101 pontot szerzett, vagyis a különbség több mint 13 nyert verseny volt (egy győzelemért 100 pont jár). Ez soha nem látott fölényt jelentett. Addig az összetett pontrekordot az osztrák Hermann Maier tartotta, aki az 1999–2000-es szezonban kereken 2000 pontot ért el.

Mellesleg Maze egészen filozofikus hangulatban fogalmazta meg mondandóját a blogjában az új szezonra utalva, egyben éreztetve, hogy egyáltalán nem elbizakodott: „Ha ma te vagy a győztes, az semmi esetre sem jelenti azt, hogy holnap is az leszel. Mindent újra kell kezdeni. Soha nem válok tökéletessé, de lehetek jobb.”

Az argentínai Ushuaiában megtartott edzőtábora után Maze ezt mondta: „Ez a hely rengeteg békét, tudást, igazságot adott, és sokszor szembe kellett néznem önmagammal.”

Természetesen Miklós Edit sem hiányzik majd a mezőnyből, de Söldenben és három hétre rá a finnországi Leviben sem áll rajthoz. A 25 éves, csíkszeredai születésű magyar síelő első jelenése az amerikai Beaver Creekben lesz november végén.

Miklós Edit egyik erőnléti edése

Miklós Edit Svájcban, Ausztriában és Budapesten is készült, edzéseiről rengeteg képet találhatnak a Facebook-oldalán.

Miklós az előző szezonban ötször végzett pontszerző helyen a világkupaversenyeken. Eddigi legjobbja egy 18. hely volt Garmisch-Partenkirchenben, ez kiemelkedő eredménynek számít. Elsősorban lesiklásban várhatunk tőle jó teljesítményt.

A férfiknál Marcel Hirscher olyan tettre készül, amire 1983 óta nem volt példa. Akkor fordult elő legutóbb a férfiaknál, hogy valaki – egészen pontosan az amerikai Phil Mahre – egymás után harmadszor is meg tudta nyerni az összetett vk-t.

Tavasszal több mint 300 pontos előnnyel vehette át az összetett győztesnek járó nagy kristálygömböt Aksel Lund Svindal előtt. A norvég az idén is nagy ellenfele lehet, de az amerikai Ted Ligety is beleszólhat az elsőségbe.

Egyébként Hirscher az év osztrák sportolója díjra is eséllyel pályázik, a hírek szerint vagy ő vagy David Alaba, a Bayern München labdarúgója kapja majd meg az elismerést.

Ismét síléceket csatol a lábaira Bode Miller. A 36 éves olimpiai bajnok és négyszeres világbajnok, az egyik legnépszerűbb alpesi síelő másfél éves kihagyás után tér vissza az amerikai csapat tagjaként.

„Ugyanúgy érzem magam, mint mindig Söldenben, a szezonrajt előtt. Jól vagyok, úgy értem, öregnek, idegesnek és fáradtnak érzem magam – mondta tréfásan Miller. – Bárcsak több időm lett volna a felkészülésre, de hát ezzel mindig így van az ember. Igazi kihívás lesz a szezon. Sokat edzettem Ted Ligetyvel, aki a leggyorsabb a mezőnyben. Azt várom, hogy versenyképes leszek.”

Szombaton először a hölgyek veszik birtokba a Rettenbach-gleccsert délelőtt fél tíztől, majd vasárnap a férfiak következnek ugyanebben az időpontban.

AZ ALPESI SÍVILÁGKUPA CÍMVÉDŐI
ÖsszetettLesiklásMűlesiklásÓriás-műlesiklásSzuper-G
FérfiakMarcel Hirscher (osztrák)
Aksel Lund Svindal (norvég)
HirscherTed Ligety (amerikai)
Svindal
NőkTina Maze (szlovén)
Lindsey Vonn (amerikai)
Mikaela Shiffrin (amerikai)
MazeMaze
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik