Vancouver 2010: Berecz bemutatkozik, Knoch is versenyez - a szerdai program

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.17. 12:53
Berecz Anna is megkezdi szereplését a vancouveri téli olimpián, amelynek szerdai versenynapján lesiklásban áll rajthoz, míg a nap másik magyar érdekeltje, a rövid pályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor lesz, aki 1000 méteren igyekszik bejutni a negyeddöntőbe.

A 21 éves alpesi síző első olimpiáján vesz részt a kanadai városban, ahol – a magyarok közül egyedüliként – mind az öt számban indulhat. Berecz a közép-európai idő szerint 20 órakor kezdődő lesiklás 45 fős mezőnyben a 43.-ként rajtol.

A 2006-os torinói játékokon 1500-on ötödik Knoch szombaton éppen a leghosszabb távon állt rajthoz, ám már a selejtezőben kiesett, és összesítésben a 30. helyen zárt, így most javíthat. Az 1000 méteres verseny selejtezője magyar idő szerint csütörtökön 2:25-kor kezdődik, és Knoch a második futamban lesz érdekelt.

A nap során a női lesiklás mellett további hat számban avatnak győztest: a sífutók férfi és női egyéni sprintjében, a férfi gyorskorcsolyázók 1000 méteres távján, a férfi szánkósok kettes versenyében, a rövid pályás gyorskorcsolyázóknál női 500 méteren és a férfi hódeszkásoknál félcsőben osztanak érmeket.

A szerda "slágerszáma" a női lesiklás lesz, amely előtt a legnagyobb kérdés, hogy a toronymagasan esélyes amerikai Lindsey Vonnt mennyire hátráltatja majd sípcsontsérülése.

FEBRUÁR 17., SZERDA (7 DÖNTŐ) 
Időpont Sportág Versenyszám Magyar ind.
18:00 Curling női, Kína–Nagy-Britannia  
18:00 Curling női, Németország–Egyesült Államok  
18:00 Curling női, Svájc–Svédország  
18:00 Curling női, Japán–Kanada  
19:15 Sífutás női, sprint, selejtező (kl)  
19:45 Sífutás férfi sprint, selejtező (kl)  
20:00 Alpesi sí női lesiklás Berecz Anna
21:00 Jégkorong férfi, C-csop.: Finnország–Fehéroroszország  
21:30 Sífutás női sprint, negyeddöntő  
21:55 Sífutás férfi sprint, negyeddöntő  
22:05 Hódeszka férfi félcső, selejtező  
22:20 Sífutás női sprint, elődöntő  
22:30 Sífutás férfi sprint, elődöntő  
22:45 Sífutás női sprint, döntő  
22:55 Sífutás férfi sprint, döntő  
23:00 Curling férfi, Nagy-Britannia–Franciaország  
23:00 Curling férfi, Egyesült Államok–Svájc  
23:00 Curling férfi, Dánia–Kína  
23:00 Curling férfi, Németország–Svédország  
23:30 Jégkorong női, A-csoport: Kanada–Svédország  
1:00 Gyorskorcsolya férfi 1000 m  
1:30 Jégkorong férfi, C-csoport: Svédország–Németország  
2:00 Szánkó páros, 1. futam  
2:00 Rövid pályás gyk. női 500 m, negyeddöntő  
2:15 Hódeszka férfi félcső, elődöntő  
2:27 Rövid pályás gyk. férfi 1000 m, selejtező Knoch Viktor
3:00 Szánkó páros, 2. futam  
3:14 Rövid pályás gyk. női 500 m, elődöntő  
3:35 Rövid pályás gyk. férfi 5000 m váltó, elődöntő  
4:00 Curling női, Oroszország–Dánia  
4:00 Curling női, Nagy-Britannia–Svédország  
4:00 Curling női, Kína-Svájc  
4:00 Jégkorong női, A-csoport: Szlovákia–Svájc  
4:07 Rövid pályás gyk. női 500 m, döntő  
4:15 Hódeszka férfi félcső, döntő  
6:00 Jégkorong férfi, B-csoport: Csehország–Szlovákia  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik