Tudnak saját magukon nevetni az oroszok - képek

Vágólapra másolva!
2014.02.23. 17:44
null
Már megint nem nyílt ki az a fránya karika! (Twitter/Telegraph)
A záró ünnepségen sem nyílt ki az ötödik karika... Igaz, ezúttal szándékosan: a nyitó ünnepség nagy bakijából most viccet csináltak.

Emlékezetes baki volt ugyebár, hogy minden idők legdrágább olimpiájának nyitó ünnepségén csúnyán besült a legfontosabb produkció, jelesül az öt olimpiai karika megjelenítése – az egyiknek ugyanis nem akaródzott kinyílni. Akkor az egész világ a rendezőkön nevettet, akik azonban vannak annyira karakán legények, hogy vállalják a hibát, sőt, a záró ünnepségen már a saját javukra fordították azt: ezúttal egy élőképpel játszották el a két héttel ezelőtti bakit, a közönség általános örömére. Mi is csak annyit mondhatunk, hogy ez bizony remek húzás volt!

Persze, most csak vicceltek a rendezők! (Fotók: Action Images, Twitter)

Fényárban úszik az olimpiai falu (Fotók: Action Images, Twitter)

Gyönyörű képek a záró ünnepségről (Fotók: Action Images, Twitter)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik