Norvég aranyak a sífutó sprinteken

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 14:40
null
Ola Vigen Hattestad már a negyedik norvég aranyérmes Szocsiban
A sífutók szabad stílusú sprintversenyének döntőit rendezték meg kedd délután a Szocsiban zajló téli olimpián. A győzelmet a nőknél a norvég Maiken Caspersen Falla szerezte meg honfitársnője, Ingvild Flugstad Östberg és a szlovén Vesna Fabjan előtt, míg a férfiaknál az ugyancsak norvég Ola Vigen Hattestad diadalmaskodott két svédet, Teodor Petersont és Emil Jönssont megelőzve. Szabó Milán és Simon Ágnes a selejtező után búcsúzott.

 

A selejtező eredményének köszönhetően már a negyeddöntőben összekerült a verseny két nagy esélyese, a norvég Marit Björgen és az amerikai Kikkan Randall, ráadásul a szakági világkupában élen álló német Denise Herrmann is csatlakozott hozzájuk. Közülük a világbajnoki címvédő amerikai húzta a rövidebbet, sőt csak negyedik lett a futamban.

Igaz, Björgen meg a következő körben vérzett el, miután a célegyenesben elesett. Másik három honfitársa azonban bekerült a fináléba, akik mellett a szlovén Vesna Fabjan, az amerikai Sophie Caldwell és a svéd Ida Ingemarsdotter vehetett még részt ezen. Ott aztán érvényesült az északiak fölénye, hiszen Falla ért elsőként célba, s célfotóval a második honfitársnője, Östberg lett Fabjan előtt.

A versenyszám selejtezőjében indult a magyar Simon Ágnes is, aki a hatvanhét induló közül a 66. helyen zárt.

A férfiak negyeddöntőjében kétszer is elesett a 30 km-es táv bajnoka, a svájci Dario Cologna, és kiesett a címvédő orosz Nyikita Krjukov is, míg a norvég Petter Northug továbbjutása is csak hajszálon múlt, hiszen futamában csak negyedik lett, de ideje így is elődöntőt ért, bár onnan már ő sem jutott tovább.

Az első elődöntőben az orosz Anton Gafarov esett akkorát, hogy még a léce is eltört, de csereléccel így is „bekocogott” a célba. A döntőbe három svéd, két norvég és az orosz Szergej Usztyjugov került. Itt a selejtezőt megnyerő norvég Ola Vigen Hattestad állt az élre, és olyan tempót diktált, hogy csak a svéd Toedor Peterson tudta tartani vele a lépést. Megelőzni azonban neki sem sikerült, a célegyenesben le is állt, megelégedve az ezüsttel.

A harmadik helyre egy másik svéd, Emil Jönsson ért be sprintversenyhez képest nagy, majdnem 20 másodperces különbséggel. Pedig Jönsson már leszakadt, de az egyik kanyarban hárman is elestek. Így sikerült végül felérnie a dobogóra.

A selejtező nyolcvannégy indulója között Szabó Milán tizenegy versenyzőt megelőzve a 73. helyen zárt.

Szocsi 2014
SÍFUTÁS, FÉRFI SPRINT
1. Ola Vigen Hattestad (Norvégia) 3:38.39
2. Teodor Peterson (Svédország) +1.22
3. Emil Jönsson (Svédország) +19.74
4. Anders Glöersen (Norvégia) +23.66
5. Szergej Usztyjugov (Oroszország) +54.09
6. Marcus Hellner (Svédország) 1:45.91
73. Szabó Milán (Magyarország)
NŐI SPRINT
1. Maiken Caspersen Falla (Norvégia) 2:35.49
2. Ingvild Flugstad Östberg (Norvégia) +0.38
3. Vesna Fabjan (Szlovénia) +0.39
4. Astrid Jacobsen (Norvégia) +1.82
5. Ida Ingemarsdotter (Svédország) +6.55
6. Sophie Caldwell (Egyesült Államok) +12.25
66. Simon Ágnes (Magyarország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik