Szocsi 2014: a férfi alpesi sízők közül Farkas megy az olimpiára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.16. 10:18
Farkas Norbert is ott lesz a szocsi olimpián, azaz a nőknél induló Berecz Anna és Miklós Edit mellett a férfiaknál is indul magyar alpesi síző az ötkarikás játékokon.

„A mostani olimpiai kvalifikációs időszak más volt, mint a többi – mondta a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Farkas. – Korábban mindig a versenyzők két legjobb pontját átlagolták és az alapján kellett a legjobb ötszázban lenni, most ezt a számot megemelték – öt nagyon jó eredményt kellett elérni, hiszen annyit átlagoltak.”

2012 szeptemberében kezdődött a kvalifikációs időszak, s a magyar rendszer illeszkedett a nemzetközihez – öt-öt pontot vettek figyelembe szlalomban és óriás-műlesiklásban is, s a tíz pont átlaga alapján hasonlították össze a magyar versenyzőket. Ha valaki a legjobbhoz képest 15 ponton belül van a kvalifikációs időszak végén, akkor a szövetségi kapitány dönthet a szocsi induló kilétéről, illetve kiírhat szétlövést.

„Az előző szezonom elég jól sikerült, kiegyensúlyozottan versenyeztem, úgyhogy az öt pontom elég közel volt egymáshoz. Ezután jött szeptemberben a chilei remek eredmény, amellyel tovább növeltem az előnyömet a magyar vetélytársakkal szemben. Azt tűztem ki célul, hogy saját jogon kvalifikáljam magam az olimpiára, mert úgy éreztem, képes vagyok rá, de sajnos nem sikerült – nagyon közel vagyok már, az idény végére ez is meglehet. Az ország jogán azonban ott leszek az olimpián – több mint tizenöt pont különbséggel vezetek ugyanis a magyarok között” – mosolygott Farkas Norbert, akinek ez lesz az első olimpiája, úgyhogy elsősorban a tapasztalatszerzés számára a cél, de emellett nyilván a lehető legjobb eredményre törekszik majd. Egészen pontosan szeretné a legjobb magyar férfieredményt elérni az olimpiák történetében – és ez nem helyezésben értendő, hanem az első helyezettől kapott másodpercekben.

„Az, hogy biztossá vált a helyem az utazó csapatban, annyiban változtatja meg a következő időszakot, hogy mivel nem kell a pontjavításért harcolnom, rajthoz állhatok a lehető legnehezebb versenyeken, hogy a legjobb versenyzők és a legnehezebb körülmények között készüljek fel az olimpiára. A hét végén Zell am See-ben Európa-kupán indulok szlalomban és óriásban, az utána következő másfél hét pedig sok edzéssel és sok nehéz versennyel telik majd. Tervezünk még esetlegesen egy világkupa-indulást is. Tudok pontosan úgy készülni, ahogy szakmailag a legjobb” – nyilatkozta Farkas.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik