Rövid pályás gyorskori-vk: Heidum és Knoch B-döntős volt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.09. 19:41
Heidum Bernadett és Knoch Viktor is a B-döntőben szerepelhetett 1500 méteren a rövid pályás gyorskorcsolyázók Drezdában zajló világkupa-versenyének szombati napján.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Knoch 2:18.557 perces idővel végzett harmadikként a hat korcsolyázót felvonultató B fináléban, így összességében kilencedik lett. Heidum ugyan másodikként ért célba (2:28.567) a kisdöntőben, de ő a 10. helyen zárt, ugyanis elődöntős szabálytalanságok és ezáltal továbbjuttatott versenyzők miatt a nagy fináléban nyolcan szerepeltek.

Ugyanezen a távon Burján Csaba (17.), Varnyú Alex (21.) és Kónya Zsófia (16.) is az elődöntőben esett ki.

Az 1000 méteres távon már nem ment ilyen jól a magyaroknak, az elődöntőig senki nem jutott el: a férfiaknál Béres Bence 26., Oláh Bence 43., Liu Shaolin Sándor 49., míg a nőknél Keszler Andrea 23., Lajtos Szandra 30., Tóth Patrícia pedig 37. lett.

A magyar férfi és a női váltó már a pénteki előfutamok során kiesett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik