Pjongcsang 2018: nem szerepelhetnek az NHL-szerződéssel rendelkezők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.07. 21:56
Nem szerepelhetnek az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő, és NHL-es szerződéssel rendelkező játékosok a 2018-as pjongcsangi téli olimpián.

„Az a döntés született, hogy minden NHL-szerződéssel rendelkező játékos azonos megítélés alá esik” – jelentette be Bill Daly, az NHL főigazgató-helyettese hétfőn az AP amerikai hírügynökségnek. Így az alacsonyabb ligákban szereplő, de NHL-es szerződéssel rendelkezők sem lehetnek ott az ötkarikás játékokon. Az NHL-es csapatok által draftolt, ám Európában szereplő hokisokat viszont nem tiltják el az olimpiai részvételtől.

Az NHL áprilisban döntött arról, hogy lezártnak tekinti a kérdést, és a következő idény menetrendjének tervezését úgy végzi, hogy nem számol leállással.

Az NHL az 1998-as naganói olimpiára engedte el először a hokisokat, azóta minden játékokon szerepeltek a liga legjobbjai. Ám az egyeztetések általában – a nem tengerentúli események előtt – nehézkesen mentek. Legutóbb, a 2014-es szocsi olimpiát megelőzően szintén sokáig úgy tűnt, hogy az NHL nem szünetel majd az esemény miatt, ám 2013 júliusában mégis sikerült megállapodniuk a feleknek.

Gary Bettman, az NHL első embere korábban hangsúlyozta, a ligának óriási anyagi veszteséget jelent, hogy két és fél hétre leáll a bajnokság a játékok miatt, ráadásul a sérülések veszélye is nagy, így szeretnének valamiféle kompenzációt kapni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól és a nemzetközi szövetségtől (IIHF). Erre a másik oldal eleinte nem volt hajlandó, sőt a NOB a legutóbbi öt olimpián alkalmazott eljárásától eltérően Dél-Koreában már a jégkorongozók biztosítását és utazási költségeit sem hajlandó állni, de ezt március végén az IIHF magára vállalta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik