Pjongcsang: a biztonsági helyzet is téma lesz a NOB-ülésen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.11. 22:38
A jövő évi pjongcsangi téli olimpia biztonsági helyzete is téma lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberi perui ülésen.

„Fokozott figyelemmel kísérjük a Koreai-félszigeten és a régióban kialakult helyzetet, folyamatosan tájékoztatást kapunk a fejleményekről” – áll a NOB pénteki közleményében. Hozzátették, továbbra is a dél-koreai szervezőbizottsággal szoros együttműködésben, megfelelő ütemben zajlanak az előkészületek.„Fokozott figyelemmel kísérjük a Koreai-félszigeten és a régióban kialakult helyzetet, folyamatosan tájékoztatást kapunk a fejleményekről” – áll a NOB pénteki közleményében. Hozzátették, továbbra is a dél-koreai szervezőbizottsággal szoros együttműködésben, megfelelő ütemben zajlanak az előkészületek.

Denis Masseglia, a Francia Olimpiai Bizottság elnöke elmondta, pillanatnyilag nincs rá okuk, hogy „túlaggódják" a helyzetet.

„Öt-hat hónap van még hátra az olimpiáig. Óvatosak vagyunk, figyelemmel kísérjük a helyzetet. Ha a feszültség fokozódik, természetesen lépnünk kell, de Pjongcsang készen áll a játékok megrendezésére” – fogalmazott.

A német olimpiai testület azt közölte, országa kormányának utazási javaslatait fogja követni, de eddig nem adtak ki figyelmeztetést a Koreai Köztársaságba indulók számára.

„Mind a sportolók, mind a szurkolók érdekeit szem előtt tartjuk. Reméljük, hogy nem romlik, inkább javul a helyzet" – tették hozzá.

Az Egyesült Államok és a Koreai NDK közötti viszony egyre inkább elmérgesedik a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti retorika miatt, ami az ázsiai ország nukleáris és rakétaprogramja miatt alakult ki.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken már úgy fogalmazott, igen magas egy esetleges katonai konfliktus kockázata az észak-koreai atomprogram miatt.

A jövő évi téli olimpia központi helyszíne, Pjongcsang mindössze nyolcvan kilométerre található az észak-koreai határtól.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik