Olimpia: megtartotta az utolsó prezentációt Almati és Peking

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.31. 11:37
A 2022-es téli olimpiára pályázó Peking és Almati is megtartotta utolsó prezentációját Kuala Lumpurban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 128. kongresszusán, néhány órával a rendezésről döntő pénteki szavazás előtt.

Hszi Csin-ping kínai elnök biztosította a jelenlévő 85 NOB-tagot, hogy „ha Pekinget választják, a kínai emberek kiváló és különleges játékokat fognak rendezni.”

A prezentáción szó esett az előzetes elemzések egyik legfontosabb kérdéséről, Peking műhótól való függéséről is.

„A szükséges hómennyiség előállítása minimális környezeti hatásokkal jár majd” – erősítette meg Liu Peng kínai sportminiszter.

Ha Peking kapja a hét év múlva sorra kerülő téli olimpiát, az első város lesz, amely mind nyári (2008), mind téli ötkarikás játékoknak otthont adhat.

Almati képviseletében Karim Maszimov kazah elnök „történelmi döntés” meghozatalára biztatta a NOB-ot, a sportolóknak pedig „igazi téli élményt” ígért.

„Almati nem kockázatos választás a 2022-es játékokra” – mondta Karim Maszimov. „Ez nagyszerű lehetőség arra, hogy bizonyítsuk, egy kisebb, fejlődő nemzet is remek házigazdája tud lenni az olimpiának.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik