Ifjúsági téli olimpia: Bach és Schmitt is elégedett

Vágólapra másolva!
2016.02.15. 23:36
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, valamint Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke is elégedettséggel beszélt a Lillehammerben zajló ifjúsági téli olimpiáról.

„Nagyon tetszik az esemény. Jó látni például a hódeszkások krossz versenyét, ami először szerepel az ifjúsági olimpia programjában. Hihetetlenül izgalmas és jó a fiatal sportolókra nézni, hogy mennyire élvezik ezt az egészet, ráadásul még az időjárás is fantasztikus” – mondta a német sportvezető az M4 Sportnak adott helyszíni interjúban.

Bach a 15 fős magyar csapattal is tisztában volt, ugyanis megemlítette, „Magyarországnak nagyon erős rövidpályás gyorskorcsolyázói vannak”, ezzel utalva például Liu Shaoang 1000 méteren nyert vasárnapi bronzérmére.

Schmitt Pál saját bevallása szerint minden nap más-más versenyre megy szurkolni, de végiglátogatja a korábbi, 1994-es olimpia helyszíneit is, emellett pedig fontos diplomáciai feladata is van, ugyanis képviselnie kell Magyarország 2024-es olimpiára benyújtott pályázatát.

„Mindenki tudja, hogy Budapest az egyik pályázó város, és szerdán van a határidő, amikor le kell adnunk az első jelentést a háromból” – utalt Schmitt Pál arra, hogy a három részből álló pályázati eljárás első szakaszának, a jelentkezési dokumentáció benyújtásának határideje február 17-e.

„Megvannak az érveink. Magyarország még nem rendezett soha olimpiát, míg a riválisainknál már több is volt. Ezen kívül az éremtáblázaton is mindig elöl végzünk, elsősorban a nyári olimpiai játékokon.”

Schmitt kifejtette, az egész közép-kelet európai régióban, ahol több mint 150-200 millió ember él, még soha nem volt olimpia. Hozzátette, Magyarország sok versenyt rendezett már különböző olimpiai sportágakban és az emberek szeretnek Budapestre jönni.

„Jó házigazdák leszünk, kompakt játékok lesznek és elsősorban a sportolók lesznek a középpontban” – jelentette ki Schmitt.

A 2024-es játékok helyszínét a NOB 2017 szeptemberében, limai kongresszusán jelöli ki. A rendezésre Budapest mellett Róma, Párizs és Los Angeles pályázik. Schmitt szerint szép jövője lehet az ifjúsági olimpiai játékoknak, mivel a lillehammeri esemény sikeres és jó hangulatú, a fiatalok boldogok, a sportteljesítmények pedig magas színvonalúak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik