Curling: a hajrában kapott ki női csapatunk a csehektől

Vágólapra másolva!
2012.12.09. 18:53
A svédországi Karlstadban zajló curling Európa-bajnokságon első ízben a magyar férfi és női válogatott is a legjobbak között indulhat. Női csapatunk vasárnap délután Csehországgal mérkőzött meg, s szenvedett 8–5-ös vereséget.

Ellenfeleink az első endet 2–0-ra nyerték, majd az ötödik end után már 6–3-ra is vezettek. Ekkor a mieink két endet is egy ponttal nyertek, így felzárkóztak 6–5-re. Sajnos ezt két egypontos cseh siker követett, így a tizedik end előtt három ponttal vezetett ellenfelünk.

Ezután a magyaroknak még az extra endhez is három pontos sikerre lett volna szükségük, így amikor már legfeljebb csak két ponttal nyerhettek volna, befejezték a találkozót, és maradt a 8–5-ös végeredmény.

Női válogatottunk legközelebb hétfőn reggel 9 órától a németekkel mérkőzik meg, majd este 7 órakor a dánokkal találkozik. Férfi csapatunkra vasárnap 20 órakor még vár egy meccs, amit a norvégokkal vívnak majd meg.

CURLING EB, KARLSTAD (SVÉDORSZÁG)
Női csoportmérkőzések, 3. forduló
Csehország–Magyarország 8–5
Oroszország–Dánia 8–2
Svájc–Olaszország 10–4
Svédország–Németország 6–4
Skócia–Finnország 11–5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik