Alpesi sí: Vonn nyerte a lesiklást Cortina d'Ampezzóban

Vágólapra másolva!
2013.01.19. 13:14
Az olaszországi Cortina d'Ampezzóban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata. A szombati lesiklást az amerikai Lindsey Vonn nyerte a szlovén Tina Maze és az ugyancsak amerikai Leanne Smith előtt. A magyar Miklós Edit éppen csak lemaradva a pontszerző helyekről, a 32. helyen zárt.

A mezőnyben Smith indult másodikként, s 1:39.14-es idejével igencsak magasra tette a lécet. Az első csoportból csak az összetett világkupában vezető Mazénak sikerült ennél jobb időt elérnie, igaz, ő majdnem fél másodperccel volt gyorsabb.


A szakág legjobbjai viszont egymás után szálltak el: a liechtensteini Tina Weirather, az osztrák Elisabeth Görgl és az olasz Daniela Merighetti még az első tízbe sem tudott bekerülni, míg az összetett világkupa második helyén álló német Maria Höfl-Riesch kiesett.

Aztán huszadikként következett a címvédő Lindsey Vonn, aki betegségéből való felépülése után most először tudott nevéhez méltó teljesítménnyel előrukkolni, s 43 századmásodpercet vert Mazéra is. Az utána következő honfitársnője, Julia Mancuso még be tudott férni az első tízbe, ám az elitcsoport utolsójaként induló ugyancsak amerikai Stacey Cooknak ez már nem sikerült.

A hátralévők közül az osztrák Regina Sterz és az olasz Elena Fanchini tudott még emlékezeteset produkálni, előbbi ötödik (a negyedik helyen a francia Marion Rolland zárt), utóbbi pedig hetedik lett.

Az ötvenöt induló között ott volt a magyar Miklós Edit is, aki 37-es rajtszámmal indulva, célba érkezésekor éppen megcsípte a 30. azaz az utolsó pontszerző helyet, ám a mögötte következők közül kettőnek sikerült megelőznie, így végül a 32. helyen végzett.

ALPESISÍ-VK, CORTINA D'AMPEZZO (OLASZORSZÁG)
NŐI LESIKLÁS
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:38.25
2. Tina Maze (szlovén) +0.43
3. Leanne Smith (amerikai) +0.89
...
32. Miklós Edit (magyar) +3.42
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 1414
2. Maria Höfl-Riesch (német) 744
3. Anna Fenninger (osztrák) 630
...
98. Miklós Edit (magyar) 8


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik