Alpesi sí: Hirscher kockáztatott, és ráfizetett Kitzbühelben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.24. 18:04
Az ausztriai Kitzbühelben a férfiak műlesiklófutamával folytatódott pénteken az alpesi sízők világkupa-sorozata. A győzelmet a német Felix Neureuther szerezte meg a norvég Henrik Kristoffersen és az olasz Patrick Thaler előtt. Az első futamot megnyerő Marcel Hirscher kiesett.

Az első futamban az összetett világkupa második helyén álló Hirscher volt a leggyorsabb, akitől 38 századmásodperccel maradt el Neureuther. A harmadik helyen végző svájci Luca Aerni viszont már nem tudott egy másodpercen belülre jutni, sőt két másodpercnél közelebb is csak további hatan tudtak kerülni.

Az üldözők közül a mindössze 19 éves norvég Henrik Kristoffersen volt a legjobb, aki éppen a kilencedik helyről állt az élre úgy, hogy az utána következőket sorra megelőzte. Még Aerni is alaposan kikapott tőle, pedig 64 százados előnyről indult, végül fél másodperces hátránnyal, a negyedik idővel tudott csak célba érni. Ráadásul ekkor még a két nagy ász hátra volt. Neureuthernek másfél másodperc volt az előnye a norvéghoz képest. Ő biztonsági menetet futott, így végül 57 századmásodperc maradt csak belőle, de így is élre állt.

Így Hirschernek is viszont belefért volna egy biztonsági menet, de ő kockáztatott, növelte is az előnyét, aztán ráfizetett azonban, mert rálépett egy kapura, s bár visszalépegetett, és végül lejött a pályán, végül több mint félperces hátránnyal ért csak célba a 23. helyen. Ezért a teljesítményért nem kapott már pontot. Így viszont Thaler is felfért a dobogóra, míg összetettben továbbra is a norvég Aksel Lund Svindal vezet, aki a szombati lesiklás egyik favoritja.

A Cortina d'Ampezzóban megrendezett női lesiklásról és Miklós Edit újabb remek helyezéséről ide kattintva olvashat.

Alpesisí-vk, Kitzbühel (Ausztria)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Felix Neureuther (német) 1:53.23
2. Henrik Kristoffersen (norvég) +0.57
3. Patrick Thaler (olasz) +0.82
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 757
2. Marcel Hirscher (osztrák) 735
3. Ted Ligety (amerikai) 433

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik