A szocsi érem nyertes oldala: az orosz nagyhatalmi státusz igazolása

Az oroszok nemcsak az aranyérmek számát, hanem a dobogós helyezéseket tekintve is jól teljesítettek, hiszen egyedül a házigazda jutott 30 érem fölé. Érmeiket összesen 10 sportágban gyűjtötték, azaz abszolút éltek nagyhatalmi státuszukból fakadó erőfölényükkel. A házigazda jól használta ki gazdasági és sportszakmai vonzerejét: a dél-koraiból orosszá lett Viktor An kettő plusz negyed (tagja volt a váltónak), míg Vik Vajld – ha úgy tetszik, Vic Wild – két aranyat tett hozzá az eredményességhez, enélkül nem beszélhetnénk orosz elsőségről. A csalódást keltő vancouveri szerepléshez és az akkori 11. helyezéshez (3–5–7) képest ez feltétlenül nagy előrelépés, még ha a szocsi eredményeket nyilvánvalóan beárnyékolja a hokikatasztrófa, a finnek elleni vereség a negyeddöntőben.

Az Egyesült Államok szokása, hogy kihozza győztesnek magát akkor is, amikor mindenki másként számol, így Vancouver után (9–15–13) leginkább azzal dicsekedtek, hogy az országé a legtöbb érem, Szocsiban ebben is visszaestek (9–7–12), bár 28 érmükkel jók a kategória második helyére, az éremtáblán ugyanakkor – három téli játékok után először – leszorultak a dobogóról, elsősorban a korcsolyapályákon nyújtott rendkívül halovány szereplés következtében: 9 érmet veszítettek ezen a téren Vancouverhez képest!

A norvégoknak néhány csalódást keltő eredmény ellenére a sífutás, sílövészet, északi összetett hármas biztosította az előkelő 2. helyezést: a 11 aranyból 10-et, a 26 éremből 21-et ez a három sportág szolgáltatott. Ez összességében minden idők második legjobb norvég szereplését jelenti a téli olimpiákon, sífutásban és északi összetettben pedig továbbra is az északi ország minden idők legeredményesebb nemzete ötkarikás játékokon.

Kanada még Szocsiban is profitált Vancouverből: négy éve a juharlevelesek először végeztek az éremtáblán az első háromban, rögtön meg is nyerték, és most is felfértek a dobogóra. Köszönhető ez elsősorban a négy-négy aranyat hozó síakrobatáknak és a csapatsportágaknak. Kanada egyedülálló tarolást vitt véghez jégkorongban és curlingben, hiszen mind a négy aranyat begyűjtötte. Igaz, ez aligha nevezhető váratlannak a négy évvel ezelőtti teljesítmény után, akkor a női curlingesek „csak” ezüstérmesek lettek, így egyedüliként lemaradtak az első helyről. A női hokis Jayna Hefford, Hayley Wickenheiser és Caroline Ouellette egyébként negyedik aranyát gyűjtötte be (előbbi kettő egy-egy ezüst mellé), és ezzel immár ők a legeredményesebb kanadai olimpikonok.

Az éremtábla ötödik helyezettjére áttérve nyugodtan írhatjuk, hogy a holland nagypályás gyorskorcsolyacsapat minden idők második legjobb holland olimpiai teljesítményét nyújtotta. Téli olimpián soha, nyárin is csak egyszer, Sydneyben (12–9–4) termelték jobban az érmeket a németalföldi sportolók. A 24 holland éremből 23-at szereztek a gyorskorisok (az egy kivétel rövid pályás…), gyakorlatilag háziversenyt bonyolítottak le az Adler Arénában, egy híján az érmek kétharmadát bezsebelték, a 10 egyéni számból négyben taroltak. Nem csoda, hogy még holland edző is nyilatkozott úgy a versenyek után, hogy ez így nem az igazi. A fapapucsot alighanem hamarosan felváltja a korcsolya mint nemzeti jelkép.

A németek sokáig vezették az éremtáblát, a végén azonban „kipukkantak”, az utolsó hat napon nem szereztek aranyat, ezt pedig nagy csalódásként élte meg a sportág vezetősége – és a debütáló NOB-elnöknek, Thomas Bachnak sem lehetett kellemes látni. Az egyesítés óta Németország mindig az első háromban végzett a téli olimpia éremtábláján, a 6. hely ehhez képest valóban vékony eredmény, ráadásul a német küldöttség először nem érte el a 20 érmet. A németek legalább annak örülhetnek, hogy Svájc nem előzte meg őket, pedig a kisszomszéd több olimpikont delegált Szocsiba.

Az olimpia nemzeticsapat-szerepléshez köthető legnagyobb sztorija alighanem a hat éremmel az éremtábla 8. helyére(!) befutó Fehéroroszországé, amely az olimpia egyik legnagyobb sztárjának – a sílövő Darja Domracseva – és két meglepetésaranynak – az egyaránt síakrobata Alla Cuper és Anton Kusnir – köszönhetően egészen elképesztő szárnyalást vitt végbe, legalábbis ha a kiindulópontot vesszük alapul. Fehéroroszországnak eddig csupán egy aranya volt téli játékokról, nyárin is négy volt a legjobb teljesítményük egy olimpián, így a szocsi napok alighanem az aranylapokra kerülnek a minszki sporttörténeti kiadványokban.

Ausztria szinte lemásolta vancouveri teljesítményét (akkor 4–6–6, most 4–8–5), s a Martin Fourcade vezette franciák javultak is (2–3–6, 4–4–7), ugyanakkor önmagukhoz képest a lengyelek is nagyot alkottak, hiszen kétszer annyi aranyat gyűjtöttek Szocsiban, mint eddig összesen: Kamil Stoch, Justyna Kowalczyk és Zbigniew Bródka egyaránt nemzeti hősként térhet haza. Az előzőekből következik, hogy Szocsi nem az ázsiaiak olimpiája volt: Kína nem jutott a közelébe nyári eredményeinek, és Vancouverhez képest Dél-Korea is erősen visszaesett (6–6–2; 3–3–2), bár arra alighanem nagy összegben lehet fogadni, hogy Pjongcsangban ez a tendencia nem folytatódik.

Az éremtábla utolsó előtti helyén végzett Horvátország, aminek érdekessége, hogy a Kostelic család egymást követő negyedik téli olimpiájáról visz haza érmet, ám Ivicának negyedik alkalommal is hiányzott egy helyezés ahhoz, hogy húgához hasonlóan olimpiai bajnoknak mondhassa magát. A testvérek által eddig összegyűjtött 4 arany és 6 ezüst ugyanakkor elismerésre méltó, különösen azt figyelembe véve, hogy rajtuk kívül a téli olimpiákon az összes horvát olimpikon közül csupán egy tudott érmet nyerni (a ma már szlovén színekben versenyző Jakov Fak, aki a férfi sílövők sprintversenyében nyert bronzot 2010-ben).