Katalán identitás

Szabados-blog | 2017.09.13. | 13:40 | SZABADOS GÁBOR

Történelmi meccs volt tegnap a Barcelona–Juventus BL-rangadó – nem annyira sportszakmai, mint inkább politikai szempontból.


Hirdetés

Mert bár most játszott először nemzetközi topmeccset a Barcelona Neymar távozása óta, és Messi is először rúgott gólt Buffonnak, a számomra legérdekesebb pillanata mégis az volt a találkozónak, amikor a bevonulás alatt a lelátókon magasba tartották a „Welcome to the Catalan Republic" és az „SOS Democràcia" transzparenseket. (Aztán persze gyorsan le is kapták őket, hiszen UEFA-rendezvényen a politikai üzenetek tiltottak, de lehet, hogy még így sem ússza meg a büntetést a Barcelona.)

Az üzenetek egyértelműen a katalán függetlenség ügyére utalnak, és különös aktualitásuk van: október 1-jére írta ki a területi katalán kormány a népszavazást Katalónia függetlenségéről, vagyis Spanyolországtól való elszakadásáról. A bő két hét múlva esedékes voksolás körül azonban több kérdőjel is van, mert bár a múlt héten a jogszabályoknak megfelelően a katalán vezetés jóváhagyta a referendumot, a spanyol alkotmánybíróság azonnal érvénytelennek minősítette azt, mivel a madridi kormány nem egyezett bele a népszavazásba. Így nem csoda, hogy a tegnapelőtt, hétfőn (a Barca–Juve előestéjén) megtartott katalán nemzeti napon, a Diadán újra több százezren vonultak az utcára, kiállva a népszavazás és a függetlenség mellett.

Ezek után az sem meglepő, hogy a tegnapi meccsen is előkerültek a függetlenséggel kapcsolatos feliratok – nemcsak azért persze, mert Katalóniában volt a meccs, hanem azért is, mert az FC Barcelona önmagában is a katalán nemzet és sokak szemében a katalán önállóság és függetlenségi törekvés megtestesítője.

Előző írásomban éppen azt fejtegettem, hogy a futballpiac ott működik igazán jól, ahol a csapattal való azonosulás a futballtól függetlenül is megtörténik, ahol a csapathoz tartozás a szurkoló identitásának kifejezőeszköze is egyben. Ez a nemzeti válogatottakkal megy a legkönnyebben, de a Barcelona esetében ugyanígy egy nemzeti érzés jelenti a kötődés alapját: a Barcelona szurkolójának lenni a katalán nemzeti ügy melletti szimpátiát is jelenti.

Hogy mit jelent a klub a katalánoknak, hogyan képviselte a nemzeti identitást évtizedeken keresztül, megtudható Győri Szabó Róbert FC Katalónia c. remek könyvéből. Ha még ma is ilyen érzelmeket és vitákat képes kiváltani a spanyol–katalán szembenállás, akkor képzeljük el, mi lehetett a Franco-korszakban: a spanyol polgárháborútól Franco 1975-ös haláláig tartó közel negyven esztendőben a diktatórikus rendszer keményen elnyomta a nemzeti kisebbségeket, elsősorban a katalánokat és a baszkokat, akik számára a nemzeti érzelem kinyilvánításának egyetlen terepe a csapatválasztás és a meccsre járás maradt. Így a katalánok számára a Barcelona (a baszkoknak pedig az Athletic Bilbao) jelentette mindazt, amit belül éreztek.

Ezt persze a közismerten futballrajongó Franco is tudta, a Barcelona tősgyökeres szurkolói rengeteg legendás történetet mesélhetnének arról, hogyan akadályozta meg a rendszer (hol a játékvezetők, hol mások keze által), hogy a klub trófeákat nyerjen, bár azért az enyhébb időszakokban így is összejött jó pár diadal. Mindezt a legjobban talán a klubra a legnagyobb, ma is élő hatást gyakorló személy, Johan Cruyff egy aranyköpése mutatja: az 1992-ben BEK-győztes csapat edzőjeként egy spanyol bajnoki után a – szerinte – gyatra játékvezetés miatt csak annyit mondott, „A lefújás után be kellett mennem az öltözőbe megnézni a naptárat, mert azt hittem, Franco még él..."

És hogy mi lesz Katalónia, és benne a Barcelona sorsa?

Ha megtartják az október 1-jei népszavazást, akkor minden bizonnyal a függetlenséget választók kerülnek többségbe (főleg, ha esetleg a spanyolpártiak a szavazás illegitimitására hivatkozva bojkottálják azt), de nagy tételben egyelőre ne fogadjunk arra, hogy létre is jön a független Katalán Köztársaság. Ez nem ugyanaz a helyzet, mint a 2014-es skót népszavazás, amely London jóváhagyásával történt, mert a spanyol kormány nem ismeri el a katalánok önrendelkezési jogát. És azok a háború közeli etnikai konfliktusok sem állnak fenn szerencsére, amelyek miatt a nemzetközi közösség annak ellenére elfogadta Koszovó de facto függetlenségét, hogy Szerbia ezt a mai napig nem ismeri el. (Így Koszovó immár a FIFA-nak és az UEFA-nak is tagja lehet, önálló csapatokat indíthat.)

De ha egy kisebb csoda folytán meg is születne a független Katalónia, akkor az FC Barcelona helyzete válhat igen kényessé: a klub vezetői már többször kinyilvánították, hogy ők – a walesi Swansea vagy a liechtensteini Vaduz példáját követve – ebben az esetben is maradnának a spanyol ligában. Gazdaságilag és sportszakmailag ez teljesen érthető lépés, de érzelmileg már ellentmondásos: éppen a katalán függetlenség korábbi szimbóluma maradna a spanyolokkal, fittyet hányva egy esetleges önálló katalán bajnokságra? (És ugyanez a dilemma a másik oldalon is felmerülne, vagyis befogadnák-e a vérig sértett spanyolok a Barcelonát a bajnokságukba?)

Mindez egyelőre csak fikció, az viszont nagyon is valóságos, hogy október 1-jén a katalánok szavazni akarnak a függetlenségükről. Addig még a Barcelona játszik két hazai és két idegenbeli bajnokit (az egyik hazait éppen a voksolás napján), valamint egy Bajnokok Ligája-meccset Lisszabonban a Sporting ellen, ezeken bizonyosan látunk majd még utalásokat a referendumra.

Mert a futball és a nemzeti identitás elválaszthatatlan egymástól.

Szabados-blog

Címkék

Friss kommentek

Blogarchívum

Elérhetőség

E-mail: szabadosblog@gmail.com