Ilyen lesz a videobíró

Szabados-blog | 2017.04.21. | 10:38 | SZABADOS GÁBOR

Szögezzük le: már rég nem az a kérdés, hogy lesz-e valaha videobíró a futballban, hanem az, hogy mikor és hogyan.


Hirdetés

Azzal, hogy a FIFA (még Sepp Blatter idején!) elindította a videobíró tesztelésének lehetőségét, résnyire nyitotta az eddig szorosra zárt ajtót, ez a rés pedig minden vitás esettel tovább tágul – most éppen Kassai Viktor és csapata tolt rajta egyet. (Ha már a gólvonal-technológia bevezetéséhez is tevékenyen hozzájárultak…)

Lépjünk is gyorsan túl azon, hogy kell-e vagy sem a videó, hiszen előbb-utóbb úgyis lesz, és inkább azt nézzük meg, milyen problémákkal kell szembenézni, és hogyan működhet a rendszer.

Mi a videobíró működésének a legnagyobb buktatója?

Nem, nem az, hogy meg kell szakítani a játékot, nem is az, hogy a megye III-ban nem lehet bevezetni, és nem is a futball „emberi” oldala vagy hagyományai – ez mind csak mellébeszélés.

Ellenben a labdarúgás szubjektivitása nagyon is komoly gond.

Sok más sportággal ellentétben a futballban előforduló eseteknek csak egy minimális százaléka ítélhető meg objektíven, például technológiát már használó a gól–nem gól kérdés – miközben, mondjuk, a teniszben szinte csak ilyen kérdések vannak.

A futball többi eseténél ugyanakkor nem fekete-fehér döntések vannak, vagyis nem csak az számít, hogy a védő a labdát vagy a támadót érte-e el, vagy hogy érintette-e a kezet labda. A legtöbb szerelési kísérletnél rendszerint a védő eléri a támadót ÉS a támadó rájátszik az esetre, a játékvezetőnek pedig azt kell(ene) eldöntenie, melyik volt a jelentősebb, mint ahogy a tisztán labdát érő szerelés is lehet szabálytalan, ha maga a mozdulat veszélyes – és akkor még a kezezés szándékosságának kérdéséről nem is beszéltünk.

Mindez azért gond, mert így sok esetben a videobíró sem fogja kielégíteni azt az igényt, hogy mindig olyan ítélet szülessen, amellyel mindenki egyet tud érteni – egyszerűen azért, mert sok szituációt nagyon különböző módokon lehet megítélni.

Hogy a konkrét példánál maradjunk: a Real–Bayern meccs vitatott esetei közül szinte csak C. Ronaldo lesgólja(i) kapcsán lehetünk biztosak abban, hogy más ítélet született volna a videobíró alkalmazásával. A Robben javára megítélt tizenegyes, a Casemiro esetében meg nem ítélt büntető és persze a sláger, Vidal kiállítása esetében is könnyen elképzelhető, hogy a vezetőbíró (akár Kassai, akár más) pontosan ugyanazt az ítéletet hozta volna a videofelvétel megtekintése után, mint előtte – mert nem az volt a kérdés, hogy mit látott, hanem az, hogy hogyan ítéli meg azt, amit látott.

(Mielőtt bárki nekem ront Vidal miatt, mondom, hogy én mit láttam: előbb elérte az ellenfelet, aztán elrúgta a labdát, majd magasra emelte a lábát, és úgy buktatott, mindezt egy komoly erőbevetéssel tett becsúszás közben. Tessék objektíven megítélni.)

Tehát amikor (és nem ha) lesz videobíró, akkor mindenkinek fel kell arra lélekben készülnie, hogy sok esetben a videózás után sem változik majd semmi. (Ráadásul könnyen lehet, hogy azokban az esetekben, amikor egy már meghozott, de vitatott ítéletet kell a pályán visszanézni, akkor a játékvezetők – tudatosan vagy tudat alatt – valamennyire vissza is élnek majd ezzel a helyzettel, vagyis saját renoméjuk érdekében igyekeznek majd megvédeni az eredeti ítéletet, ameddig csak lehet.)

Most tehát még lehet azt mondani, hogy vak volt a bíró, nem láthatta, másodpercek alatt kellett döntenie stb. stb. – de amikor (és nem ha) lesz videobíró, akkor már nem. Akkor már csak az marad, hogy lefizették, szándékos csalt, FIFA-maffia, stb. Most még viccesek a Kassait Real-mezben ábrázoló képek, de lehet, hogy a videobíró bevezetése után már nem fogunk ezeken nevetni.

Nyilván lesz számtalan olyan eset, amikor a videó hozza meg a mindenki által elfogadott ítéletet, de minden ilyenre jut majd több olyan is, amikor ez sem hoz megváltást, csak még több bosszúságot, mint eddig.

Ezt a fajta szubjektivitást csak azzal lehetne kiiktatni, és azt elérni, hogy videóval minden egyértelműen eldönthető legyen, ha drasztikusan megváltoztatnák a labdarúgás szabályainak értelmezését. Például ha a védő hozzáér a támadóhoz és a támadó elesik, akkor nem kellene a játékvezetőnek azt mérlegelnie, hogy ez az érintkezés miatt volt, hanem automatikusan szabálytalanságnak ítélné – az érintkezés pedig szinte százszázalékosan eldönthető a videóval. (Ebben az esetben a Suárez javára ítélt tizenegyes a Barcelona–PSG meccsen teljesen jogos lett volna…) Nem kell talán magyarázni, hogy ez biztosan nem fog megtörténni.

Helyette nekünk, szurkolóknak (és persze a futballistáknak, edzőknek, klubvezetőknek) kell felkészülnünk arra, hogy sok esetben a videobíró sem hoz majd tökéletes megoldást – ez nem olyan lesz, mint a gólvonal-technológia, ahol néhány másodpercen belül csipog a gép, ha gól lett, és még tökéletesen értelmezhető grafikát is kapnak hozzá a tv-nézők. A FIFA helyében én már most próbálnám kommunikálni és sulykolni, hogy a most vitatott eseteknek csak egy részét oldja majd meg a videózás.

Persze lehet, hogy ez reménytelen küzdelem – mi, szurkolók soha nem leszünk képesek objektíven nézni a meccseket és elfogadni, hogy egyes eseteket többféleképpen is meg lehet ítélni. Próbálkozni azért érdemes.

Szabados-blog

Címkék

Friss kommentek

Blogarchívum

Elérhetőség

E-mail: szabadosblog@gmail.com